Az érzelmek érzékelése és megértése egyénenként változik. A nőknek finomabb szenzoraik vannak, ezért könnyebben érzékelik a másik ember érzéseit.

A magas érzelmi intelligencia (EQ) nagymértékben múlik azon, hogy milyen volt a kapcsolatunk kisgyermek korunkban a szüleinkkel. Ez az alapja mindennek. Ez nagyban összefügg az ölelések számával, és hatásaival is. (2023. február 20., Az ölelés hatásai)
A kutatások szerint kötődő, törődő és egymásra hangolódó családban nőnek fel azok a fiatalok, akiknek már tizenéves korukban is magas az érzelmi intelligencia szintjük. Tudnunk kell, azt, hogy az érzelmi intelligencia fejleszthető, ötven éves korra akár 25 százalékkal is és nem csak a nők képesek erre. A magas EQ-val bíró férfiakra minden igaz, csak az nem, hogy érzéketlenek, unalmasak vagy ridegek lennének.

Nézzük meg, hogy melyek azok a tulajdonságok, amik erre utalnak egy férfinél:

1. Pontosan tudja, hogy mit érez

Meg tudja nevezni, hogy mit érez, és hogyan tudja azt feldolgozni, annak érdekében, hogy ne nyomorítsa meg az életét.

Tehát minden belső vívódását, örömét, fájdalmát képes pontosan megnevezni, és felismeri a kapcsolatot az érzelmei, a gondolatai és tettei között.
Ehhez persze mélyen magába kell néznie, ezért nem ritka, hogy az ilyen férfiak szeretnek elvonulni, bezárkózni, kevés közeli barátjuk van, de velük hosszútávú és mély kapcsolatot ápolnak.
A magasabb érzelmi intelligenciát birtokló férfiak általában olyan szakmákban jeleskednek, mint a szülész-nőgyógyászat, a pedagógia, a marketing, az üzleti élet vagy valamely természetgyógyászati ág.

2. Képes kezelni az indulatait

Nem csak a türelem, hanem a magas érzelmi intelligencia is szükséges ahhoz, hogy egy férfi ne kezdjen el ösztönösen viselkedni stresszhelyzetben.
A férfiaknak van egy  „üss vagy fuss” viselkedése. Ez, helyett képes higgadt maradni, szavakkal meggyőzni a másikat vagy saját magát egy kívánatosabb érzelmi állapotba átvinni.
Felismeri, ha túl sokat panaszkodik vagy mérgelődik, és a hasonló érzéseket kiváltó helyzetekben tudatosítja magában, hogy van választása.
Nem muszáj mindig sértődötten, haragosan reagálnia, ha bevág elé egy autó, vagy ha túl sokáig kell várakoznia a kasszánál.

3. „Ma nem idegesít fel semmi”

Ez a tulajdonság az előzőből következik. Az életkorral is eljuthat odáig, hogy egy férfi tudatosan olyanná alakítsa érzelmi állapotát, amely az adott helyzetben a céljának legjobban megfelel, de mindenképpen megköveteli a magas érzelmi inteligenciát.
Ha az első randin például nem talál parkolóhelyet, a pincér eltéveszti a rendelést, a ruhatárban összekeverik a kabátját máséval és még a számlával is át akarják verni, akkor nagyon gyorsan eljut az ember oda, hogy szidni kezdi az alkalmazottakat, felemeli a hangját, káromkodni kezd és kifordul magából.
A nők ösztönösen kerülik az egresszív férfiakat, ezért, ha a férfi képes felmérni, hogy ott és abban a helyzetben nyugodtnak, magabiztosnak és kiegyensúlyozottnak kell maradnia és képes is ezt megvalósítani, akkor igazán kellemes estének nézhet elébe.

4. Képes kiolvasni mások érzelmeit

Hányszor hallottuk már, hogy a férfiak nem értik meg a nőket, pontosan el kell magyarázniuk mindent, ha valamit szeretnének, mert a célozgatásból nem ért az erősebbik nem. A legtöbbször ez tényleg így van.
Ám vannak olyan férfiak, akik profi szinten űzik a női érzések felfedezésének sportját, nekik nem lehet hazudni. Valljuk be, mi nők nem ehhez vagyunk szokva és kényelmetlenül is érezzük magunkat az ilyen fürkésző szemekkel bámuló férfi társaságában.
Nem ok nélkül, hiszen nem mást jelent ez, minthogy a saját fegyverünket fordították ellenünk. Mások érzéseinek pontos és azonnali megértését és befolyásolását tipikusan női készségnek hisszük, pedig valójában nem az.
Felmérések szerint a magas érzelmi intelligenciával rendelkező férfiak boldogabb családi életet élnek. Ha hibáznak, képesek bocsánatot kérni, nem vádaskodnak, tisztán látják mások fáradozásait és megbecsülik azt.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a magas EQ vonzza a hasonlót. Az érzelmileg intelligens férfiak ösztönösen egy olyan társ mellett érzik magukat jól, aki számára szintén fontosak a fenti kvalitások.

Ki hinné, hogy létezik az emberi cselekedetek között egy olyan pozitív érzelmi töltettel bíró mozzanat, ami nemcsak hogy stresszoldó, de az érzetére egy oxitocin nevű hormon is termelődik a szervezetünkben. Ez nem más, mint az ölelés.

Az öleléssel az a baj, hogy nagyon ritkán ölelünk át másokat. Most nem az idegenekre gondolok, hanem a családunkra, barátainkra. Nagyon fontos, hogy tudjuk mikor kell átölelni másokat, amikor izgatottak, boldogok vagy szomorúak vagyunk, illetve megpróbálunk vigaszt nyújtani. Kutatások kimutatták, hogy az ölelés egészségesebbé és boldogabbá tesz bennünket. Az ölelés az egyik leghatékonyabb, legpozitívabb emberi megnyilvánulás. Minél többet ölelkezünk, annál többet akarunk átadni ebből az örömforrásból.

Ha átölelünk valakit, azonnal melengető, kellemes érzést tapasztalunk, de a tudósok szerint az ölelés előnyei ezt messze meghaladják.

Az a jó az ölelésben, hogy ezeket az érzéseket át lehet adni egy másik embernek, hogy az egy közös élmény legyen. Ezek a pillanatok növelhetik a további tapasztalatokat, ami végül az együttlét boldog érzéséhez vezet az emberek között.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, más egy 3 másodperces ölelés is segít pozitívabban látni a világot. Minden nemzet, minden ember ölelkezik, valamilyen szinten

Számos jótékony egészségégügyi és pszichológia hatása van, például fokozza a bizalmat, csökkenti a félelemérzetet és a fájdalomérzetet, erősíti a kapcsolatokat, a szolidaritás- és a biztonságérzet, illetve mérsékli a szervezet kortizolszintjét, amely hatására enyhül a stressz hatása. Ezenfelül rendezi a légzést és a vérnyomást, elmulasztja a rosszkedvet, energiával tölt fel, ellazít és türelmessé tesz, illetve javítja az immunrendszert.

Egy igazán meggyőző idézet, az öleléshez:

 „A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.” (Paulo Coelho)

Nézzük meg, hogy hogyan öleljünk meg „jól” embereket: 

A baráti ölelés: A baráti ölelés jellemzője, hogy nem az érintés mélységére és hosszára koncentrált, valamint nem az érzelmek dominálnak benne, hanem inkább egy gyors mozzanatban mutatott köteléki szimbólumként tesszük. Általában két férfi között a hát megütögetése a barátság jelzése. A fiatal fiúk körében szokás a kézfogás közbeni váll a vállal való ütközés, és közben a hát közepének megveregetése. A hölgyeknél a baráti ölelés kicsit hosszabb időintervallumú és jóval belsőségesebb is.

A szerelmes ölelés: a kötődés egyik legjobb kifejezőeszköze lehet két ember között. A szerelmesek kétféleképpen szoktak ölelni: a közös bennük, hogy legalább 20-30 másodpercig tartó szoros ölelkezés. Az egyik ölelési forma, amikor szorosan magához öleli a fiú a lányt, és simogatja a hátát, míg a lány a fejét a fiú vállára teszi. A másik ölelési forma inkább a bújásra hasonlít, amikor szintén szorosan, főleg a két mellkas érintkezik, és teljesen szorosan átkarolja egymást a pár. A bensőséges ölelésnél kezdődik el az oxitocin hormon termelése a legnagyobb hatékonysággal, így tartósságát tekintve ez tart ki leghosszabb időig szervezetünkben.

A kultúrák ölelése: a társas életben sok kultúra alkalmazza üdvözlésként az ölelés egyes formáit. Főként a mediterrán és dél-amerikai országokban hagyomány a találkozásnál az ölelkezés. A protokoll szerint az ölelés egy igen bizalmas forma, melynek megvan a maga metódusa: a formális ölelés nem jár a testek szoros érintkezésével, a hosszúsága az érzelmek mélységétől, a legutóbbi találkozás óta eltelt időtől, az adott alkalom motivációjától függ. Ide kapcsolódik még a váll- és hátveregetés, mely az örömöt fejezi ki, de mindig figyelni kell a mértékletességre. Az ölelés folyamán a kéz és az arc itt nem játszik szerepet.

A stresszoldó ölelés: ahhoz, hogy a napi stresszes helyzeteket természetesen tudjuk oldani, nincs szükség semmi másra, mint egy jó nagy és minimum 20 másodperces ölelésre. Ennyi idő szükséges a oxitocin hormon termelődésének elindításához a szervezetünkben. Mindehhez ha simogatás is társul, növelhetjük a hatékonyságát a nyak, a hát, a váll vagy a fej hátsó részének érintésével. Ilyenkor a szervezetedben különböző kémiai és biológiai reakciók kezdődnek el: oldódik a stressz, csillapodik a fájdalom, javul az immunrendszer, ellazulnak az izmok, csökken a feszültség, biztonságérzetet ad, növeli az önbizalmat, lassítja a légzést, tehát egészében harmonizálja a szervezetet.

Amikor egy férfi megölel egy nőt, az érzelmeit nem verbálisan is kifejezi, így erősen árulkodik az ölelésünk az aktuális érzelmi töltetünkről. Amikor egy férfi csak érintőlegesen öleli át a nőt és simogatja a hátát, az arra utaló jel, hogy ez egy szimpla baráti ölelés, egy kis empátiát táplál beléd, de semmi érzelmi töltete nincs. Viszont másrészről érezteti, hogy fontos vagy a számára, csak nem romantikus értelemben. Azonban amikor kicsit lejjebb, a hátad közepénél érint meg egy férfi, akkor már másabb a jelentéstartam: nem egyértelműen jelzésértékű, hogy tetszel a fiúnak, de utalás lehet rá, és akár komolyabb szándék is lehet mögötte. Ha már kapcsolatban kapsz egy ilyen ölelést, ez a gyengédség jele lehet feléd. Ezentúl, ha a férfi deréktájékon fogja meg a nőt, az már sokkal erősebb, határozottabb és egyértelműbb mondanivalóval bír. Ilyenkor a férfi végigsimítja a derekát a nőnek, és ezzel jelzi, hogy intimebb kapcsolatba szándékozik kerülni vele. Sőt, ha még a csípőtök is összeér, még egyértelműbb az intim kapcsolat célzata. Amennyiben egy meglévő párnál történik ilyen, akkor ez a ragaszkodás és kötődés jele lehet.

Az, hogy valakit megszeretünk, sok mindentől függ. Mindenkinek van egy számára reális, képe arról, hogy milyen párt szeretne magának. Ez elősször a külsőről, másodszor a belső tulajdonnságokról szól. Amikor van egy "ideálunk", akkor annak a képe beivódik az elménkbe, a sejtjeinkbe, a részünkké válik. Őt fogjuk keresni, és a szerencsésebbek meg is találják, és akkor ott a szerelem. 

Emma Watson azt mondta: "Az ember nem esik szerelembe a megfelelő személlyel, amíg meg nem tanulja önmagát szeretni és jól érezni magát a bőrében."

Mindannyian szeretünk, vagy legalábbis szeretnénk szerelembe esni. Találni valakit, akivel meg lehet élni a tökéletes egymásba gabalyodás és feloldódás érzését, semmi mással nem is foglalkozni, csak vele és a boldogsággal. Amíg keressük ezt az érzést, és hozzá a legmegfelelőbb személyt, nagyon vágyunk rá. És ha végre megtaláljuk, hát… akkor meg gyorsan elveszítjük.  

De mi történik akkor, ha lassan esünk szerelembe? Kezdetben csak szimpatikus a másik, aztán egyre jobban kedveljúk, majd beleszeretünk. Ilyenkor az érzés semmivel nem téveszthető össze, és gyakran örökre szól, jöjjön bárki is az ember életébe. 

Egyik barátom azt mondta: "... nem vagyok egy gyorsan szerelembe eső ember! De annál tovább tart ! Szoktam mondani : olyan vagyok mint egy tetoválás ! Ha megszeretek valakit az szinte “örök”! Nos ezért esek én olyan nehezen szerelembe! Komolyan veszem!!!! A kaland az csak tényleg kaland! Az semmit nem jelent csupán testi igények kielégítését!"

Ha a fenti mondatokat jobban megnézzük, akkor sokkal könnyebben értünk meg embereket. Megértjük a férfit, aki csak játszott velünk, vagy aki az első alkalom után nem hívott fel.

Világossá válik, hogy a nő, miért olyan "hideg"velünk, miért nem szeretett meg első látásra? Ha sikerül megérteünk, hogy a kaland, csak testi igény, akkor könnyebben elfogadjuk a megtörténteket. 

Az ilyen emberek szerelme örökké tart. Biztosak lehetünk benne, hogy szeretve leszünk, ha rajta múlik, akkor egy életen át.

Az ölelés hatásairól olvashattok legközelebb...

Elősször is azt kellene tisztázni, hogy mi a boldogság? Véleményem szerint nem egy folyamat, nem egy állapot, hanem sok, kicsi pillanatok összessége. Ezek az apró villanások összeadódnak, és ebből fakad az érzés, hogy boldogok vagyunk. 

Arra az állapotra vágyunk, amikor azt érezzük, hogy minden jó. Arra az állapotra, amikor minden rendben van, minden a helyén van, mi magunk is rendben és helyünkön vagyunk. Ráadásul mindezt stabilan, tartósan szeretnénk megélni, jóérzéssel, örömmel, elégedettséggel.

Ez azonban nem működik magától, tennünk kell érte. 

Az élet időről időre hozza a változást, a próbákat, a nehézségeket, amikkel fejlődésre, megújulásra inspirál. Az egész életünk feladatok sokasága, amit meg kell oldanunk. Ha egy leckét megtanultunk, jön a következő. 

Az állandó változásban nem mindig könnyű helytállni, sokszor nehéz megőrizni a stabilitást, megtalálni az egyensúlyt, nem könnyű elégedettnek lenni.

Mivel nincs két egyforma ember, ezért nincs két egyforma a boldogságkulcs sem. 

Amikor megszerzünk egy általunk óhajtott tárgyat, egy autót, egy nagyobb házat, kezdetben örülünk. Aztán jön a következő ajánlat.....és már arra vágyunk. 

Képzeljük el, hogy semmiben nem találjuk meg a szépet. A mindennapok bedarálnak minket, rohanunk, idegesgedünk, semmi jót nem látunk meg. Nem vesszük észre, hogy süt a nap, nem látjuk meg a kirakatban azt a gyönyörű virágcsokrot, nem látjuk, ahogy a szerelmes öleli a párját... stb. 

Pedig, ha észrevennénk az apró dolgokat, nem lennénk olyan stresszesek.

A folytonos feszültség miatt türelmetlenek vagyunk a gyerekünkkel, a párunkkal üvöltözünk, nincs egy jó szavunk a másikhoz. Ha megállnánk, le tudnánk nyugodni.

A pozitív érzések építenek, beépülnek a sejtjeinkbe, jó érzéssel töltenek fel minket. 

Fontos, hogy legyen kiről gondoskodni. Ha valaki, vagy valami ránk van utalva, akkor azt ne teherként éljük meg. Ha fiatal, el tudunk csodálkozni a folyamatos, latványos fejlődésben. Ha idős, akkor az élet múlandósága nyűgözhet le bennünket. 

Éreznünk kell, hogy szeretnek bennünket és mi is szeretünk. 

A boldogság valami olyasmit jelenthet, hogy képesek vagyunk élvezni az életet „csak úgy”, vannak olyan tevékenységek, amelyekben el tudunk mélyülni, amelyek értelmet adnak és amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megéljük a sikert. Mindemellett pedig közeli kapcsolatainkban megéljük a szeretetet. Szeretünk és szeretve vagyunk. 

Leszögezhetjük, hogy boldogságunk kulcsa mi magunk vagyunk.

A lassan szerelembe eső, de örökké szerető emberekről lesz szó, a következő bejegyzésben....

Fontos, hogy a kommunikáció egyenlőséget teremtsen a partnerrk között, pozitív és lényegretörő legyen. Kepesség arra, hogy a partnerünkre vonatkozó gondolatainkat, érzéseinket, olyan módon tudjuk közvetíteni, hogy ő védekezés nélkül meghallgassa és megértese. 

Ha mindkét fél megfelelően kommunikál, akkor képesek kiállni az érdekeikért. A társadalmi elvárások nagyban meghatározzák a férfi és nő kommunikációját. 

A nők évezredeken keresztül alárendelődő szerepbe kényszerültek, ami totálisan ellentmond annak a nőnek a képe, aki független, önkifejező és kiáll mmagáért.

A férfiakban ezzel szemben, a domináns, és racionális tulajdonságokat erősítették. Az érzékeny férfi érzelemdúsabb vonásokat képvisel. A határozottság és ön érvényesítés mellett nem akar uralkodni és elkötelezett az egyenlőségért a kapcsolatban. 

A nők szívesen beszélnek önmagukról, érzéseikről, és érdeklődőbbek a beszélgetőpartnerük iránt. Keresik a szemkontaktust, odafordunak partnerük felé. 

A férfiak szeretnek gyakran témát váltani, versengenek abban, hogy bizonyítsák tájékozottságukat, egy-egy témában. 

Tipikus kommunikációs hiba, amikor a konfliktus kapcsán mindkét fél, a saját igazát igyekszik bizonyítani, és nemm igazán nyitott a másikra. 

A másik jól ismert hiba, amikor valamelyik, vagy mindkét fél kritizál, sértő, bántó kifejezéseket használ. 

Ha nem tudjuk világosan kifejezni szükségleteinket, akkor nehéz a partnerünktől elvárni, azok kielégítését. Ha nem tudunk meghallgatni másokat, vagy nem tudunk úgy reagálni, hogy mindkettőnknek jó legyen, akkor elakadunk a konfliktusban. 

A konfliktus lehetőséget ad az intimitás elmélyítésére és a probléma megoldására.

Ha úgy kezeljük ezeket a helyzeteket, hogy a szerelem vezérel, akkor képesek leszünk szem előtt tartani, mi a legjobb a szerelmi kapcsolat szempontjából. Ha szükséges, el tudjuk engedni saját érdekünket, igazunkat a kapcsolatért. 

A beszélgetés során kínáljunk teljes figyelmet a partnerünknek, ne csak fülünkkel, hanem a testbeszédünkkel, szemkontaktussal is.

Ha a konfliktusban nem a másik viselkedését minősítjük, hanem a saját érzéseinkről beszélünk, akkor levesszük a másik válláról a nyomást és kifejezhetjük saját igényeinket is. 

Ne csak a negatívumok irányítsák a konfliktust, hanem képesek legyünk pozitív érzéseket is kifejezni. 

Fontos, hogy a pozitívumok legyenek túlsúlyban a kommunikáció során, és ne a negatívumok. Így sokkal jobban érezzük magunkat, és rájövünk, hogy a jó dollgojból van több, de csak akkor, ha nevén nevezzük őket. 

A boldogság kulcsáról lesz szó legközelebb....

A jóakaró önzővel az a baj, hogy még haragudni sem lehet rá, hiszen barátságos, jószívű, nagylelkű, vagyis látszatra minden, csak nem önző. Valójában azonban a nagylelkűsége addig terjed, amíg ez a saját érdekeit szolgálja. Például gondolkodás nélkül kijelenti, hogy nem telik külföldi nyaralásra, miközben magának megrendeli a legújabb okostelefont. Ellenben ha a tengerpart jobban vonzaná bárminél, mindjárt jutna pénz nyaralásra. Ha ezek után az érintettek tiltakoznak, felsorolják az ellenérveiket, netán dührohamot kapnak, szegény jóakaró értetlenül áll, majd halálosan megsértődik. Pedig ő csak jót akart. Próbáljuk meg tehát mi is az ő szemével nézni a dolgokat: hátha nem is olyan rossz ötlet, amit javasol.

Tulajdonképpen jót akar, legalábbis ezt állítja. Erről a típusról nekem mindig Miss Marple esete jut az eszembe a nagynénivel, aki imádta a köményes kekszet, ezért mindenkinek azt sütött, és soha nem kérdezte meg, szeretik-e egyáltalán. Pedig van, aki már a szagától rosszul lesz. A csendes jóakaró általában tényleg nem rosszindulatú, csak annyira erőteljesen látja a saját szempontjait, hogy másokét egyszerűen nem veszi észre. Lelkesen lefoglalja a családi síutat február végére, akkorra, amikor a lánya éppen vizsgázik, az anyósáék pedig az aranylakodalmukat ünneplik.

Az arrogáns embernek, az övé az utolsó, de általában az utolsó előtti szó is. 

Ellentmondást nem tűrő határozottsággal utasítja vissza a legapróbb próbálkozást is, amely az ő mindenhatósága ellen irányulna, és személyes sértésnek veszi, ha valaki akár csak másképp merészel vélekedni valamiről, mint ő. Nem fogad el semmilyen véleményt, nem hallgat meg senkit, csak felszínesen. Hiszen úgysem lehet igaza a másiknak. 

Főnökként egyetlen taktika működik nála: a totális behódolás. Ha képesek vagyunk úgy dolgozni, hogy mindig, minden körülmények között a főnöknek van igaza, akkor el tudjuk őt fogadni. Ha nem, akkor ne is próbálkozzunk, mert csak sérülünk.

A baj csak az, hogy ez a típus otthon sem tűr ellenvéleményt, és ezt szintén kizárólag egy magát alávetni hajlandó ember képes hosszabb távon elviselni. 

Az arrogáns határozott fellépése, érvényesülése általában pozitív előjellel bír, tehát a párja a folyamatos víz alá nyomásért kényelmes élettel vigasztalódhat. Mindent megkaphat, ha úgy forgatja a dolgok kerekét, hogy az neki kedvezzen, de a másik fél ne vegye észre. Anyagilag a tökéletes biztonságra törekszik, hogy semmi gondja ne legyen az életben.

Ki tudja, kezdetben tényleg látja-e az agresszív emberben a biztonságra vágyót, előbb-utóbb azonban öntudatra ébred, és akkor már csak az a gondolat tartja bent a kapcsolatban, hogy mennyit veszíthet anyagilag a válással. Végül eljön a pillanat, amikor az engedelmes társ fellázad, és mindent otthagyva elmenekül

Arrogáns mellett valószínűleg úgy lehet csak élni, ha állandóan emlékeztetjük magunkat arra, miért is fontos ő nekünk, miért éri meg ebben a kapcsolatban maradni.

A szerelmi kommunikációval folytatjuk, érdemes lesz elolvasni.... 

Az embernek vannak különböző típusai. Hogy ki melyikbe tartozik, azt viszonylag könnyen eldöntjük, mert szeretünk cimkézni és besorolni. Ezen nincs mit szépíteni.  Ha felismerjük, kivel van dolgunk, könnyebben rátalálhatunk a megfelelő kezelési módokra. Például megfogadjuk, hogy nem kapjuk fel a vizet azonnal, ha azt tapasztaljuk, hogy a párunk már megint nem figyel ránk, hanem az újságjába temetkezik. Legyünk inkább türelmesek, és veszekedés helyett igyekezzünk ügyesebben magunkra vonni a figyelmét. Énekeljünk, csapjunk zajt, csináljunk valami szokatlant. A humorérzék sokat segít minden konfliktushelyzetben.  És közben azt se felejtsük el, hogy ahogyan mi sem vagyunk tökéletesek, úgy a párunk idegesítő tulajdonságait is számos pozitív adottsága ellensúlyozza.

  A narcisztikus karakter fő jellemzője a fantasztikus énkép, amelyet minden módon megpróbál fenntartani, bár mögötte sérülékeny egó rejtőzik. Az ilyen embernek folyamatos dicséretre, elismerésre van szüksége, ezért olyanokkal veszi körül magát, akiktől ezt meg is kapja. Empátiára, együttérzésre szinte képtelen. Ne is próbáljuk meg, hogy megértsen valamit, ami nekünk esetleg fontos. Felszínesen tud alkalmazkodni, kedves, megértő és készséges lenni. Ám ha valakivel együtt él, az sokszor maga a rémálom: gyakran kihasználja a másikat, ő mindennek a közepe, és nem képes beleélni magát mások helyzetébe. Csak én, nekem legyen a legjobb, nekem jusson a legjobb. Te, azért kellesz, hogy én még nagyszerűbb legyek.  A sérülékeny ego a gyerekkorba vezethető vissza.

Ebben az időszakban fontos, hogy a gyerek azt élje meg, ő a legjobb, a legszebb, anya és apa csak érte él. Néhányan azonban sohasem szabadulnak meg ettől, sőt kifejezett személyiségzavarrá növesztik ezt a kezdetben még normálisnak tekinthető életérzést. Felnőttként is azt hiszi majd, ő a világ közepe. Benne van ebben a védekezés is: ha a szülő elutasítja, akkor a gyerek egyre inkább azt érzi, hogy értéktelen. 

Egy biztos, a munkahelyen könnyebb kezelni az önző embert, mert érzelmi érintettség híján egyszerűbb kilépni a szituációból.

A párkapcsolatból azonban nem lehetilyen gyorsan  kilépni érzelmileg. Ha az illető narcizmusa nem annyira szélsőséges, akkor megijedhet, ha a másikat távolodni érzi, és megpróbálhat másképp viselkedni. Felnőtt ember már senkit nem hibáztathat a lelki problémáiért. 

Azt gondolja, hogy a világon az egyetlen megbízható – egyben az egyetlen szeretetre méltó – személy nem más, mint saját maga.  Nem egyszerű az ilyen emberrel együtt élni. Nagyfokú odafigyelést, és tanulást igényel, hogy megértsük az ő gondolkodásmódját.  Hagyjuk egy kicsit a saját világában, és aztán kérhetjük, hogy lépjen be a miénkbe is.  Annak idején beleszerettünk, es azok a tulajdonságai most is megvannak, csak próbaljunk meg nézőpontot váltani, hogy újra lássuk őket.  Vele is, mint minden emberrel legyünk türelmesek. 

A jóakaró,  önzővel és az arrogáns biztonságra vágyóval folytatjuk....

Vannak dolgok, amelyeket a pasik évszázadok óta ugyanúgy csinálnak, de a nők sosem fogják megérteni. Pedig, ha egy kicsit többet beszélgetünk a párunkkal, ezek a különbségek kezdenek közelíteni egymáshoz.

Összeszedtem néhány dolgot, hogy miért is érdemes szeretni őket:

A férfiak agya másként működik, mint a nőké - igen sok szempontból. Lehetséges, hogy amit egy nő azonnal kiszúr, problémázik miatta, pedig lehet nem is probléma, a pasi észre sem veszi, mert neki nem gond.

A pasi nem veszi észre a félénkséget, ha bevadul. Számára nincs annál szexisebb és izgatóbb dolog, ha a párja alulöltözve várja, és mivel neki erről azonnal az jut eszébe, mi fog ezután következni - egetrengető szex -, fel sem tűnik neki, ha a nő kissé zavarban van, amikor mondjuk egy sztriptíztáncot igyekszik előtte ellejteni. Ha belegondolunk, ez teljesen normális. Jó lenne, ha a nők levetkőznék egy kicsit a gátlásaikat, vagyis elhinnék, hogy a pasi őket akarja, különben nemet mondana.

A férfi képtelen megállni, hogy ne bámuljon más nőket. Hadd nézze, abban még nincs semmi. A nők nem nézik meg a pasikat? Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik.

A férfiak ilyenek. Ha nem nyíltan, akkor titokban fogja megnézni a többieket. Nem tudja kontrollálni ezt a dolgot, a természetéből adódik.

A pasik nagy gyerekek, és az a legjobb bennük, hogy büszkék is rá.  Mélyen belül minden férfi egy nagy gyerek. Ez azt is megmagyarázza, miért viselnek idős korukban is baseball-sapkát...Szeretik a játékokat, szeretik egymást ugratni. Ha háromnál többen vannak együtt, gyerekesen tudnak viselkedni, egymással pedig idétlenkednek. Ez van. Ilyenkor élik ki magukat, és "visszajön a fiatalabbik énjük.' Ez valószínű, az anya-fiú szerelemből fakad, hogy egy anyának a gyereke, mindig a gyereke lesz. Mindig a kicsi fia lesz. De ne akadjunk ezen fel! Inkább mi is menjünk vissza vagány gyerekbe, ha úgy adódik.

A férfiak számára öt különleges nő létezhet. Anyukája, felesége, lánya(i), nagymamája,

első szerelme. Ezt el kell fogadnunk. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Nekünk is vannak „különleges emberek” az életünkben.

A férfiak azt akarják, hogy imádják őket. Fontos a nő azt lássa, ők erősek, sikeresek és szexisek. Van, aki sosem ismeri be, és sokszor csak elképzeli, hogy ilyen, a párja mellett. Csodálkozunk ezen? Mi mondogatjuk nekik, hogy Ők a teremtés koronái. A család feje, akire felnézünk. Persze, hogy így érzik magukat.

A férfiak nem akarnak olvasni mások gondolataiban. Míg a nők szeretik tudni, mit gondol a barátjuk, férjük, gyerekük, barátnőjük, a pasikat ezek a dolgok kevésbé foglalkoztatják. Azért, mert ők kimondják, amit gondolnak. Nincs rejtett gondolat, ha van, akkor azt átértékelik és akkor is az értésünkre adják, ha akarjuk, ha nem.
Már csak ezért is szokás javasolni a hölgyeknek, hogy ha valamit akarnak, azt kérdezzék vagy kérjék szemtől-szemben, mert senkitől nem várható el, hogy kitalálja a gondolatukat.


A férfiak is romantikusak, csak nem szeretnek azok lenni "parancsszóra”. Mi nők, sem csettintésre leszünk romantikusak, vagy nem leszünk utasításra szerelmesek. Akkor miért is várjuk el tőlük? Fontos, hogy türelmesek legyünk velük, míg kialakul, hogy mit hogyan gondolnak, a romantikáról. És, ha próbálkoznak, akkor dícsérjük meg őket, mert nagyon igyekeznek, annak ellenére, hogy ez nem tartozik az erős oladalukhoz.

Lehet szeretni a férfiakat, lehet rájuk felnézni, lehet csodálni őket. De egy biztos, jó, hogy vannak….

Azt mondják nem létezik szerelem első látásra. Azok mondják, akik nagyon realisták, akik mindent háromszor körbejárnak, hogy tényleg jó lesz-e? Nem mernek belevágni, nem mernek igent mondani, mert félnek, hogy a végén csalódás éri őket. Nem kockáztatnak. Biztosra mennek akkor is, ha a boldogság ígéretének a gondolata felmerül, és csak igent kellene mondani.

Vagy azok mondják, akik még soha nem élték át. akiknek életében szép, lassan alakult ki az érzés.

De azt leszögezhetjük, hogy igenis létezik szerelem első látásra.

Amikor nem is várja az ember, egyszer csak szíven üt az érzés. Olyan, mint ha mellkason vágtak volna.

Kezdetben nem értjük, hogy mi történt?

Tudósok már több ízben igazolták, hogy aki szerelmes, hogy óriási érzelmi vihart él át, annak agyában kémiai reakciók zajlanak le – többek közt dopamin és szerotonin termelődik, amelyek hatása hasonlít egy kissé a heroinéhoz.

Ezeknek a vegyi anyagoknak köszönhetően érezhetjük az azonnali szoros kötődést valakihez, és mindaddig, amíg az agyunk érzékeli ezt a fajta kötődést, mindaddig üzemel a gyártósor, és pumpálja az örömhormonokat a szervezetünkbe.

Ezeket az örömhormon „löketeket” nem szeretnénk, ha abbamaradnának, így egyre többet akarunk szerelmünk tárgyával találkozni, megérinteni, azt akarjuk, hogy a miénk legyen.

Ilyenkor természetesen nem merül fel az emberben a „könnyen jött, könnyen megy” mondás.

De vajon nem lehet, hogy pusztán a fizikai vonzalmat keverjük össze ilyenkor a szerelemmel?

A szerelem első látásra kifejezés kissé homályosnak tűnhet, mivel ha jobban belegondolunk, nem is értelmezhető szó szerint, hiszen csupán látni valakit nem elegendő ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk a másik személyiségébe. De ettől függetlenül tudjuk és érezzük, hogy nagyon „tetszik” a másik.

Fontos nekünk, hogy valójában ő milyen ember, hogyan él, hogyan gondolkodik az élet dolgairól? De ezek a kérdések csak a későbbi „közös élet reményében” merülnek fel. Az első vonzalomnál nem.

Ha anélkül látjuk a másikat, hogy lehetőségünk nyílt volna megismerni őt, akkor nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy szeretjük. Sőt, bizonyos esetekben, amikor megismerjük azt, akit korábban távolról csodáltunk, akár egyenesen taszítónak is találhatjuk korábbi plátói „szerelmünket”.

Egyesek úgy vélik, hogy furán egységes élményt élték át, vagy valami természetfeletti élményt miközben először pillantották meg a szeretett személyt. Mások ezt déjà vu érzésként írják le, melyet szerintük az vált ki, hogy a megpillantott személyt már ismerték egy korábbi életükben.

Platón, az ókori filozófus nézete szerint, amikor lelkünk leereszkedett az égből a földre, szétvált, így a lelki társunkkal való első találkozás ebben az életben egyfajta újraegyesítést jelent.

A „szerelem első látásra” jelenségnek metafizikai magyarázata is magában foglalja a szóban forgó személlyel való előzetes közvetlen tapasztalatot. Tehát még az ilyen magyarázatok elfogadásakor is el kell ismernünk, hogy a szerelem első látásra nem igazán első látásra történik, hanem egy előző életünkben (persze, akik hisznek benne) történt találkozás élménye.

Ide tartozik még egy kérdés: honnan tudom megítélni az első ismeretség, az ismerősség érzése nyomán, hogy csupán kedvelem a másikat, vagy szerelmes vagyok belé? Tehát, ha lehetséges az, hogy első ismeretség alkalmával megkedvelünk valakit, az is lehetséges, hogy szerelmesek leszünk valakibe az első találkozás során? A kérdés megválaszolásához mindenekelőtt szükséges megértenünk, mit is jelent szerelmesnek lenni. (első bejegyzés)

Elliot D. Cohen úgy vélekedik a szerelemről, mint egyfajta gondoskodó attitűdről, ami magában foglalja a hűséget, következetességet, őszinteséget, megbízhatóságot, figyelmességet, empátiát, toleranciát a másik felé, és azt, hogy ott vagyunk egymás számára. A szerelem egy intim jelenség, mely a másik jólétét, boldogságát, biztonságát helyezi előtérbe.

Az első ismeretség során kialakuló „szerelem” egyfajta romantikus szerelem, amelyben megjelenik az egymás iránti testi vonzalom.

Valójában a szerelem művelése időigényes folyamat, és az első ismeretség alkalmával egyszerűen nincs elég idő arra, hogy szerelem összetevői – mint a hűség, következetesség, őszinteség, megbízhatóság stb. – kialakuljanak.

A szerelem születésének első lépése az első találkozás során kialakuló kölcsönös vonzalom, amit nevezhetünk szerelembe esésnek. Ez is magyarázza a „szerelem első látásra” jelenséget. A “beleesés” kifejezés nagyon szemléletesen írja le a folyamatot, amire utal. Ez ugyanis nem egy állapot: a szerelem kialakulásának, elmélyülésének kezdete, amely idővel be is teljesedhet. Úgy tűnik, hogy az első találkozás során kialakuló szerelem érzésében komoly a vágy a hűségre, következetességre, őszinteségre, megbízhatóságra, figyelmességre, toleranciára, a másikkal való időtöltésre. Ezek a törekvések azonban akkor teljesedhetnek ki, amikor a kapcsolat elmélyül.

Ezek alapján, nem egyszerűen megpillantunk valakit, majd automatikusan szerelembe esünk, hanem bizonyos módon megismerjük a másikat, mielőtt szerelmesek leszünk.

Ezek után mindenki döntse el, hogy az első látásra szerelem, mennyire valós.

Vannak olyan dolgok az életben, vagy inkább csak mozdulatok, tettek, érzések, amik előre viszik a szerelmet, vagy kissé hátráltatják. Ahogy van, a szerelem első látásra ( következő bejegyzés) érzésnél, a „BAMM”, úgy létezik egy olyan kattanás is, amikor megváltozik minden.  Amikor azt mondjuk, hyog nem ezt vártam, nem ezt hittem. De vajon lehet valakire 100%-osan elmondani, hogy ilyen, vagy olyan és pont ezért szeretem? Lehet azt mondani, hogy ha megváltozik, akkor már nem kell?

Egyáltalán mi az a  pont, amikor azt mondjuk, hogy nincs tovább?

 Kezdetben elgondolkozunk, azon ami történt. Aztán nagyon könnyen kimondjuk, hogy „Csalódtam benned”. De tényleg ez történt, vagy csak nem ezt gondoltuk a másikról? Ha csalódunk, akkor miért élünk vele tovább? Ha nem akkora „hiba”, akkor miért tulajdonítunk neki ilyen nagy jelentőséget. Tényleg, miért kattogunk rajta? Elég már!

Első gondolata a nőnek, hogy ő rontotta el. De van az éremnek egy másik oldala is.

Mit gondol ilyenkor a férfi? Neki is feltűnik, ha valami nem jó. Nem érzi tovább, hogy az övé lenne a nő. Fél az elvesztésétől, ezért hajlamos „bolondnak lenni”. Nem úgy viselkedik, nem természetes neki, hogy átölelje a nőt, vagy nem úgy öleli át. Csendesebb lesz, mert jár az agya, hogy mit rontott el? Nézi, hosszasan a nőt, mert nem tudja, hogyan tegyen a kedvére. Valaki előbb, valaki később, de rákérdez. És itt lenne a csavar a dologban. Megkérdezi, hogy „Mi van? Baj van?” És a válasz: „Semmi.” Na, ezen a ponton nem szabad feladni. Tovább kell kérdezni, és okosan kell kérdezni. Nem számon kérőn, nem követelőzve, és ha esetleg nem kap választ, akkor türelmesnek kell lenni, míg válaszol a másik. Ha nem jön válasz, akkor megint kérdezni kell. Nagyon fontos, hogy az egymás közti kommunikáció meglegyen, vagy újra induljon. Nem szabad egytelen tüskét, egyetlen gyanús gondolatot sem kérdés nélkül hagyni, mert abból óriási gond lesz.

Egy gondolat:

„Mi van, ha az egészről nem a nők tehetnek? Ha egy bizonyos kor és bizonyos számú kapcsolat után még mindig egy helyben toporgunk, míg az exünk már hegyen-völgyön túl jár? Lehet, hogy a probléma forrása nem ő, sőt nem az azelőtti és nem is az azelőtti párunk, hanem bármilyen fájdalmas is kimondani, a hiba önmagunkban keresendő?”

Itt jön vissza, a „mit rontottam el? – érzés. Azt gondolom semmit. Ha a másiknak valami nem jó, nem érzi magát arra képesnek, hogy megbeszélje a felmerülő gondolatait, nem mer vagy nem akar  a másik felé nyitni, akkor semmi értelme az egésznek. A legkönnyebb persze nem szólni, csak magunkban dünnyögni, mert elkerüljük a konfliktust. De megéri? A haragunk csak bennünket emészt fel. A másikat nem, mert ő nem is tud róla. Vagy ügyesebben „nem vesz róla tudomást”.

Amikor egy férfi csalódik egy nőben, összetett érzelmi „támadás” éri.

Kezdetben nem értik, mit is éreznek valójában!

Ez az egyik oka annak, hogy a férfiak elrejtik az érzéseiket: egyszerűen nem tudják, hogyan kell megélni azokat. Amikor egy kisfiúnak azt mondják, hogy „ne sírj”, akkor beleivódik a sejtjeibe, hogy nem szabad kifejeznem az érzéseimet, tehát elfolytom őket, vagyis nem törődöm velük, ezért  nem is akarom megérteni, hogy mi ez.

Különösen akkor, ha olyan összetett érzésről van szó, mint a csalódás. Amikor egy embert olyan érzelmek árasztják el, amelyeket ő maga sem ért, egyszerűen magába zárkózik, elrejtve mindazt, ami benne történik. Ilyen esetben nem szabad kényszeríteni a nyitásra. Több időt kell adni neki, hogy elfogadja ezeket az érzéseket, és megértse őket.

Idő kell a férfinak, hogy feldolgozza az információt, felismerje a helyzetet, és kidolgozza a „stratégiát”.

Ahogy van kiábrándulás elsőre, úgy van szerelem is, első látásra.

Ezzel jövök, legközelebb.