A szakáll megítélése sokat változott az elmúlt években. Meglehet, hogy szüleink vagy nagyszüleink még a rossz modor vagy az elégtelen higiénia jeleinek tekintették. Ma azonban ez teljesen más megítélés alá esik. A szakáll vagy tágabb értelemben arcszőrzet jelensége nem annyit jelent, hogy szőrszálak vannak a férfiak arcán, hanem egyfajta státuszszimbólum lett, más megközelítésben annak a fitogtatása, hogy valaki férfias vagy trendi.

De egy dolog máig állandó: a szakáll a férfierő egyik szimbóluma, és ezért kapcsolják (többek közt) hol a nyers vadsághoz, hol például a felelős hazafisághoz.

És ma? Batthyányék vagy kelta barbárok utódai a mai szakállasok? Divatból hordják, egymást utánozzák a szőrpártiak, vagy tényleg ad valami pluszt egy férfinak a dús arcszőr? Sima piperkőcök a barbershopok törzsvendégei, vagy a férfiasságukhoz visszatalált favágószexuálisok? És a nőknek vajon bejön, ahogy kinéznek?

Egy népszerű teória szerint a szakáll a csábító hímek attribútuma, akár a kakas díszes farka, vagy a paradicsommadarak színpompája. Olyan jellegzetesség, aminek az ellenkező nemű egyed egyszerűen nem tud ellenállni.

a nők számára ma vonzóbbak a szakállas, mint a csupasz arcú férfiak.

Korai volna azonban kétségbe esniük a Maugliknak. A borotvált férfiak fiatalabbnak és egészségesebbnek tűnnek, ráadásul társaságkedvelőbbek is! Az arcszőrzetnek voltaképpen nincs köze ahhoz, hogy egy-egy férfit mennyire találnak vonzónak a nők.

Nem minden korban és nem minden társadalomban divat épp ezt az arcszőrzetet viselni. Ahol éppen nem ez a mainstream viselet, egyedibbnek és érdekesebbnek tűnnek a szakállt viselők, mint a „többiek”. Ma, amikor tényleg minden második férfi dús arcszőrt visel, egészen más kontextusban ítéljük meg őket, mint 10, 20 vagy 30 évvel ezelőtt.

Az arcszőrzetek divatja talán ezért is mutat bizonyos ciklikusságot: rendre felbukkannak korábban már ismert viseletek. Ezek először újdonságként hatnak, majd ahogy megszokjuk őket, lassan unalmassá, sőt nevetségessé is válhatnak. (Vegyük például Magnumot! Ma az ő bajsza sem lenne annyira szexi, mint a sorozat idejében.)

Könnyen lehet, hogy lassan elérjük a szakállklimaxot, és az egyediség már nem lesz releváns faktor a szőrösök megítélésében? Majd meglátjuk, akkor mennyire lesz vonzó ez a viselet a másik nem számára.

A férfiak nem az ellenkező nem elbűvölésére, hanem ellenfeleik és riválisaik megfélemlítésére növesztettek korábban szakállat.

Dominánsabbnak, erősebbnek és félelmetesebbnek tűnik egy szőrös pacák. Az európai, mind az új-zélandi, polinéz és szamoai nők idősebbnek és magasabb társadalmi státuszúnak gondolják a szakállas férfiakat, vagyis nem feltétlenül vonzóbbnak, de mindenképpen dominánsabbnak ítélik meg.

Ráadásul, amikor arra kérték őket, hogy szakállas és csupasz arcú, egyaránt mérges arckifejezésű férfiak közül válasszák ki, melyik az ijesztőbb, egyöntetűen a szakállasra szavaztak. Hát, nem tudom. Itt vannak például ezek az új-zélandi rögbis srácok. A szakállasok és a csupasz arcúak is elég jól adják a rémisztőt!

A fentieket olvasva nehéz eligazodni, most akkor pozitív vagy negatív üzenetet közvetít a szakáll?
A dolog nyitja az lehet, hogy a szakállviselést a kultúrák többségében kifejezetten férfias vonásnak gondolják, és a férfiasság kontextustól függően viselkedésmódok egész sorát jelentheti. Pozitív olvasatban magabiztosságot és biztonságot adó erő, negatív megközelítésben agressziót és szexizmust.

Az életünk egyik célja, hogy boldogok legyünk, vagyis ennek nem a célnak kellene lennie, hanem magának a folyamatnak. Viszont amikor szakítanak az emberrel, akkor a lehető legtávolabb sodródik ettől az állapottól.

És ilyenkor csak azt szeretnénk, hogy újra visszamászhassunk a békés, vidám boldogság felhőcskére. Képesek vagyunk megalázkodni, hülyét csinálni magunkból, hogy visszakapjuk azt, amit elvesztettünk. De mit is szeretnél pontosan visszakapni? A boldogságodat vagy az embert, aki ebbe a helyzetbe juttatott? Mert szerintem az előbbi a fontosabb, az pedig nincs egy személyhez kötve.

Igen, tudom, nagyon szar. Én is voltam kiborulva. Felnőtt férfiként bőgtem, mint egy kisgyerek, mert kihúzták a lábam alól a talajt, és hirtelen el sem tudtam képzelni, hogyan tovább. Ezzel nem lehet mit kezdeni. Ha szeretted a másikat, akkor ezt kell érezned, akkor fájnia kell, és neked marhára szenvedned kell.

Nincs ebben semmi szép, semmi magasztos, ilyen a mocskos valóság.

DE! És ez most egy hatalmas nagy de! Ha eltelt pár hét (esetleg hónap), és eleget lubickoltál az önsajnálat posványában - ezerszer lejátszottad magadban, hogy hogyan jutottatok el idáig, mi romolhatott el, mit lehetett volna másképp, mennyire szemét, amiért így eldobott, mennyire hiányzik, mennyire gyűlőlöd, és még mindig mennyire szereted - akkor ideje befejezni ezt.

Nyugi, nem vagyok hülye, tudom, hogy ez nem gombnyomásra működik. Ahogy az erdőből sem jutsz ki pusztán azáltal, hogy eldöntöd, hogy elindulsz. De akkor is muszáj elindulni, ha a kivezető út is pont olyan sötét, mint ahol most csücsülsz.

Te most válaszokat keresel. Mi történt? Miért történt? Mi fog történni? Egyáltalán mi lesz veled nélküle? Ezek kellenek a lezáráshoz. És meg is fogod találni őket. De nem most! Mert amikor érzelmi káosz dúl benned, meg vagy sebezve és a létezés is fáj, úgysem tudsz racionálisan gondolkodni. Ilyenkor még nem fogsz válaszokat kapni a kérdéseidre, csak saját magadban forgatod a kést. Szóval ideje eldöntened: jó-e az neked, hogy szenvedsz, mint a kutya (már, hogy a francba lenne jó?), vagy megérdemled azt, hogy legalább kicsit jobban érezd magad?

Azt mondják, nem jó, ha eltemetjük magunkban az érzéseket, de most mégis ezt kell tenned. Pakold el szépen a szíved egyik hátsó fiókjába az összes fájdalmadat, rossz érzésedet, ordító kérdéseidet! Onnan fogod felismerni ezt a fiókot, hogy rá van írva, hogy "tagadás". De vigyázz, ettől megszűnni nem fognak, de egy kis egérutat nyerhetsz így. Ez azért fontos, mert ebben az állapotban nem vagy elég erős ahhoz, hogy megbirkózz velük.

 Ezt el kell fogadnod.

 Az első lépés, hogy összekaparod magad, és közben nem leskelődsz be a fiókba. Persze be fogsz... Este megnézed a Facebook profilját, hogy hova ment, kivel volt, ki az az új pasi/csaj mellette a képen, aztán össze-vissza bőgöd a párnád, és ócska, giccses romantikus filmeken fogsz lelkileg önkielégíteni. De legalább tudod, hogy már döntöttél: te ezen túl AKARSZ lenni. Mert ha nem is akarod, akkor csak úgy magától nem lesz jobb, vagy csak sok-sok elpazarolt idő után kopnak ki az érzések. Törekedned kell arra, hogy ne kezdd minden napodat azzal, hogy fejest ugrasz a szakítás utáni önmarcangolásba, hanem találj valamit, amitől legalább egy paraszthajszálnyit jobb lehet az életed!

Járj társaságba, menj el edzeni, áldozz több időt a hobbijaidra, találkozz új emberekkel, iratkozz be egy tanfolyamra, flörtölj, élvezd, ha bókolnak, javíts az önértékeléseden, próbáld jobban érezni magad a bőrödben! Arra fókuszálj, amitől jobbkedvű leszel, ami ki tud húzni a letargiából! Mert most erre van szükséged. És erővel kényszerítsd magad, hogy minél távolabb kerülj az extől, fizikailag, érzelmileg, szellemileg!

Mert időt kell nyerned ahhoz, hogy kezelni tudd.

Ha ezt eltökéled, akkor minden nappal egy kicsivel távolabb tudsz jutni a szenvedéstől, és minden egyes lépés egy apró győzelem lesz. És ha már sikerült eljutnod oda, hogy emelt fővel, mosolyogva kelsz ki az ágyból, és el tudod hinni, hogy jó dolgok várnak rád az életben, akkor benézhetsz abba a fiókba. Akkor higgadtan, távolabbról, kevesebb érzelmi töltettel átgondolhatod, hogy mi miért volt, levonhatod a tanulságot, és végleg lezárhatod. De adj időt magadnak, amíg eljutsz idáig, és ne akarj idő előtt legyőzni egy olyan szörnyet, ami akkor per pillanat erősebb nálad!

Néha hallani, hogy ha egy nőnek olyan férfi a párja, aki szereti, gondoskodik róla és a kapcsolatuk jól működik, akkor az a nő igazán szerencsés… Pedig korántsem a szerencsén múlik, ki van mellettünk.

Egy határozott, önmagában biztos nő maga dönti el, melyik férfi lehet a társa, és ki az, aki soha nem. Csak méltó és megbízható embert választ. Ha érzi, hogy a párja nem felel meg neki, nem fél a magánytól, inkább továbblép és egy ideig egyedül marad, mert számára sokkal ijesztőbb kapcsolatban lenni valakivel, akivel mindig magányosnak és boldogtalannak érzi magát, mint egyedül.

Egy érdemes férfi a közelben nem szerencse, hanem egy nő tudatos választása.

Egy határozott, önmagában biztos nő olyan férfit választ, aki tiszteli és értékeli őt, aki figyel a véleményére és a vágyaira. Elvárja ezt, de viszonozza is.

Egy férfi mindig dönthet, akar-e adni egy nőnek vagy nem. Ha a válasza ,,igen”, és a nő is ugyanígy dönt, akkor nagyon boldog és harmonikus uniót hozhatnak létre, ahol fő céljaik, vágyaik és szükségleteik valóban fedik egymást.

Ha a válasz ,,nem”, és a kapcsolat egyoldalú, akkor nem lesz életképes. Egyetlen önmagát tisztelő nő sem akar folyton, viszonzás nélkül csak adni, belekényszerülve egy kicsavart anya vagy tanárszerepbe.

Ha egy nő a szeretett férfinak adja legfontosabb érzelmeit – bizalmát, szerelmét, megbecsülését, tiszteletét és hűségét, ha megérti és támogatja, természetes, hogy ugyanezt várja el. A nő csak ilyen körülmények között nyílhat meg teljes mértékben és élvezheti a férfival való kapcsolatának minden aspektusát. Így lesz boldog.

Így egy méltó férfi egy önmagában biztos nő mellett egyáltalán nem csak szerencse. Sokkal inkább választás és fáradságos munka eredménye.

Viccesen hangozhat, pedig ezek a behemót állatok számos értékes dolgot mutathatnak meg nekünk.

Az érzelmek kimutatása: az elefántok humort, együttműködést, öntudatosságot és játékosságot egyaránt kimutatnak – nincs abban semmi rossz, ha érzelmi szempontból őszinték vagyunk a párunkkal, sőt, ez inkább közelebb hoz minket egymáshoz. Ha igazán szeretjük egymást, nem kell félnünk attól, hogy a másik tudja gyengeségeinket.

A játékosság oldja a stresszt, a nevetés pedig a legjobb orvosság – ahogy mondják. 

Az öröm kimutatása: az elefántok sosem szégyellik megmutatni, ha örülnek valaminek, különösen, ha az a társuk. Ha tehát szívesen vagyunk a párunkkal, jelezzük neki, hogy értékeljük a közösen töltött időt. Fontos annak az elismerése, miért is vagyunk együtt. 

Az érintés jelentősége: az elefántok gyakran érintik meg egymást, ezzel is kontaktust teremtve. Az érintés jelentőségteljes cselekedet egy kapcsolatban, azt mutatjuk a partnerünknek, hogy szívesen vagyunk a közelében, szívesen érünk hozzá. Védelmet és biztonságot is kommunikálunk irányába.

 Megnyugtatás: ezek a méretes állatok mindig képesek megnyugtatni egymást, ha bizonytalanság vagy félelem jelentkezik. Ez egy partnerkapcsolatban nagyon fontos, s segít átlendülni a problémás időszakokon.

Csapatmunka: az elefántok minden esetben hajlandók a csapatmunkára, s ez egy kapcsolatban is nélkülözhetetlen. Akár egy esemény megszervezése, akár a gyermek ellátása, akár a lakás közös dekorálása a cél, fontos, hogy a felek közösen dolgozzanak a hatékonyság és a siker érdekében.

Kíváncsiság: az elefántok természetüknél fogva kíváncsi állatok. Persze, ha valaki annyira kíváncsi, hogy képes kutatni a párja dolgai között, már túl messzire megy – de egy alapvető kíváncsiság előre viszi a kapcsolatot. Olyan dolgokra, jellemzőkre gondolunk, amelyeket korábban nem fedeztünk fel a másikban.

Kreativitás: aki közelükben él, tudja, hogy az elefántok fantáziadús állatok. Vannak emberek, akik nem tartják magukat túl kreatívnak, legyen szó hobbijukról vagy érdeklődési köreikről – pedig egy kis kreativitás nem árt, s kulcsfontosságú is egy sikeres párkapcsolathoz. Ötletekkel sosem árt előjönni, hogy a szerelmet frissen tartsuk és érdekessé tegyük mindennapjainkat.

Együttérzés: tanulmányok szerint az elefántok kifejezik együttérzésüket a hozzájuk közelállók számára. Ha mi is ezt tesszük párunkkal, éreztetjük vele, hogy képesek vagyunk az ő szemszögéből szemlélni a világot. A legegyszerűbb eset, amikor a társunk beteg – fontos, hogy megértsük, most nem „funkcionál” úgy, mint általában szokott.

Önzetlenség: számos történet van arról, hogyan gondoskodnak az elefántok más, megsérült állatokról. Nemcsak párunkról fontos gondoskodnunk, hanem a családtagjainkról, barátainkról is. Ha a szeretteinket bántották, felzaklatták vagy bármi bajuk van, ki kell mutatnunk törődésünket irányukban.

Gyász: az elefántok képesek gyászolni szeretteiket. Nagyon fontos, hogy ha a párunk elveszített valakit, támogassuk és mutassuk meg, mi ott vagyunk, ha segítség kell. Ha átérezzük a gyászát, sokkal erősebb kötődést is kialakíthatunk egymással.

 Azt hiszem van, mit tanulni ezektől a csodálatos állatoktól! 

Jó, ha tisztában vagy vele, hogy nagy vonalakban milyen tulajdonságok jellemzik az ilyen embert. Nemcsak azért, mert a pszichopata emberek viselkedése esetenként kiszámíthatatlan lehet, de azért is, mert ha felismered a viselkedésük okát, az nagyon sok mindenre magyarázatot adhat.

A pszichopata ember egyik legszembe tűnőbb tulajdonsága, hogy másokkal szemben feltűnően bájos, mosolygós és megnyerő. Imád szóba elegyedni, érdeklődést mutatni környezete felé. Ő azonban nem barátkozni akar vagy kötődni másokhoz, csupán hódítani, elnyerni mások szimpátiáját, és szórakozni.

Miután másnak mutatja magát, mint amilyen valójában, a pszichopata embert nehéz kiismerni. Igazi énjét homály fedi, mások számára pedig legszívesebben érzékenynek mutatkozik.

A magas fokú szerénytelenség is együtt jár a pszichopátiával. Nem csupán szívesen fogadja, de szinte issza a dicsérő szavakat akkor is, ha esetleg valójában nem érdemli meg. Ezzel egyidőben a pszichopata ember örömét leli benne, hogy azokat, akiket vetélytársnak érez, becsmérelje és leértékelje. Uralkodni akar, és ha az állapota szélsőséges, akkor képes akár erőszakhoz is folyamodni.

Az, hogy érzékenynek mutatkoznak, homlokegyenest szembe megy a valósággal. A szakértő szerint ugyanis, bár a pszichopata ember szemlátomást kedves és érdeklődő, valójában egyáltalán nem érzi át azt, amiről a másik ember beszél. Ez abban tud megmutatkozni, ha egyszerűen témát vált, miközben épp egy szomorú, megrázó történetet hallgat.

A pszichopata ember szembetűnő tulajdonsága, hogy sokszor ad hangot annak, hogy unatkozik. Állandó stimulációra van szüksége, imádja az izgalmakat, és akár a veszélyes helyzeteket is.

Mivel a csúcson akar lenni, tisztességtelen módszerekhez is folyamodik: hazudik, csal, manipulál, korrodálja az igazságot, és racionalizálja azt.

Az ilyen ember jelentős morális hiányosságokkal él, és képes a végletekig elmenni, hogy érdekeit, elképzeléseit érvényesíthesse, szórakozhasson, izgalomban részesülhessen. Sajnos sok esetben a pszichopaták áldozatait emiatt éri utol a végzet.

Ha felismerjük és tudjuk kezelni az ilyen embert, akkor szerencsénk van. Ha csak a gyanú legkisebb szikrája is felmerül, hogy ilyen emberrel van dolgunk, akkor a legjobb – a saját védelmünkben - távol maradni tőle.  

Mindenkinek van valami gondja a testével. Tegye fel a kezét az, aki maradéktalanul és tökéletesen boldog és elégedett a testével? 

De miért is vagyunk elégedetlenek? 

Gondolj bele! 

A test, amit cipelsz minden nap, amiben a lelked lakik a tiéd. Te vagy a felelős érte, te alakítottad vagy hagytad, hogy ilyen legyen. 

Sok minden, vagy ha nem minden nyomot hagy rajtunk! A szülés, a fogyókúra, a hízás, a sport, a bánat, az öröm, a csalódás, az időjárás.... stb. Ezek mind-mind meglátszanak rajtunk. Az arcunkon, a bőrünkön, a hajunkon, és még sorolhatnám.

De tehetünk ellene, ha nem tetszik a kép a tükörben. Első és legfontosabba feladat, hogy ne bíráljuk a másikat, azért, ahogy kinéz! Nem tudhatjuk, hogy min ment keresztül, miért ilyen, lehet neki ez jó így. Valójában ahhoz, hogy mások hogyan néznek ki, semmi közünk sincs. Nekünk sem tetszene, ha folyton megjegyzéseket tennének ránk, ugye? 

A következő, hogy ne bánkódjunk azért, ahogy kinézünk! Kezdjük felsorolni a szépet rajtunk, a különlegeset, és ami nem tetszik, azon javítsunk. Mert igenis lehet javítani. Elég egy mosoly, vagy az is nagyon sokat segít, ha elégedettek vagyunk magunkkal. 

A lényeg, hogy testünk elfogadásának belülről kell fakadnia! 

Állj, a tükör elé és nézd végig, mennyi szépség adatott neked!

A lusta dögöt onnan lehet felismerni, hogy általában mindig ugyanolyan a frizurának nem igazán nevezhető haja. Ha frissen van mosva - ami ritka- vagy zsíros, de mindig össze van kötve. Ebből következik, hogy hosszabb haja van, amivel nincs gond. Csak összefogja valamilyen gumival és kész.

A ruhája is általában egy póló meg egy nadrág. Még, ha nagyon jól is áll neki, akkor is mindig ugyanaz van rajta. Nem koszos, nem büdös, csak arra is lusta is, hogy egy kicsit adjon magára. 

Amikor szólnak neki, akkor morog, hogy neki nincs pénze új ruhákra, meg magára sincs ideje, meg úgy egyáltalán, jó neki az, ami van. 

Coco Chanel mondta azt, ha egy nő nem használ kozmetikumot, akkor túl sokat gondol magáról. Nem kell a legdrágább kozmetikum, dehogyis!!! Ha azt vesszük, hogy egy finom szappan, vagy egy olcsó arckrém is lehet nagyon-nagyon hatékony, sőt! Én, direkt nem költök sokat ilyesmikre, mert szerintem egy nagy név, nem feltétlen annyival jobb, mint egy kicsi. Meg, ha már itt tartunk, a babakozmetikumok szépítenek. Próbálj ki egy babáknak kifejlesztett sampont. Semmi káros anyag, semmi drága cucc... :) 

Csak egy kicsit kellene odafigyelni magunkra. Több vizet inni, többször hajat mosni, hogy legalább a fejünk ne legyen olyan semmilyen. Nem kell mindig lófarok, elég egy hajgumi a kontyhoz, vagy fonathoz. Egy öv a hosszabb pólóra és máris máshogy nézünk ki. Nekem, van egy ruhám, ami még az anyukámé volt. Egy piros alapon fehér pöttyös, egészruha. Semmi extra, egy kicsit karcsúsított, a nyak is enyhén íves kialakítású, az anyag dzsörzé. Nem látszik rajta, hogy 40 éves, meg, ha látszana is, nem érdekel. Nekem, nagyon jól áll, és ez a lényeg..... Úgyhogy, hajrá... Irány feltúrni anya szekrényét, biztos van benne egy-két szuper darab, ami jól áll nekünk is. Vagy át lehet kissé alakítani... biztos nem jön szembe az utcán.... 

Nem kell semmi extra, csak egy mosolygósabb arc, egy egyenes tartás. Meg egy ruha, amiben jól érezzük magunkat. Nem, nem arra gondolok, ami ápol és eltakar, hanem arra, amiben NŐnek érezzük magunkat.... ne legyünk lusta dögök....

Belegondoltál már abba, hogy mennyit időd megy el feleslegesen? 

Most nem arra gondolok, amit egy mandala színezésével, vagy kötéssel/horgolással töltesz, esetlegesen csak nézel ki a fejedből, mert ez esik jól, hanem a ténylegesen felesleges eltöltött időkre. 

1. Mennyit lógsz az egyes közösségi oldalakon azzal, hogy az exedet, a barátnőjét, a kutyájukat, az életüket kutatod? Mert valljuk be őszintén, ez tényleg kutatás. Gondolj bele! Ha ő az exed, akkor már nincs az életedben. Akkor meg miért fontos? Miért fontos, hogy a mostani párja  - szerinted - jobb vagy rosszabb? (Bár, ez felfogás kérdése. Véleményem szerint nincs jobb vagy rosszabb!) Számít ez? Mit tesz vagy vesz el a te életedből, hogy milyen a mostani élete?
2. A másik ilyen, a volt osztálytársak, vélt barátok. Azért írom, hogy vélt barátok, mert ha csak a közösségi oldalon látottakat akarod tudni róla, akkor ő nem a barátod. Ezek, mind olyan felületek, amik nem teljes egészében fedik a valóságot. Jó, valakinél igen, de minek mindent ide kirakni? Itt élni? Ennyi erővel ki is plakátolhatná vagy reklámozhatná is a TV-ben. 
3. A további felesleges időtöltések egyike a rossz filmek nézése. Amikor azt gondolod egy filmről az első 20 percben, hogy pocsék, akkor minek nézed meg? Hogy véleményt formázz róla? Az úgyis negatív lesz nem? Vagy azért, mert kíváncsi vagy rá? Akkor meg nem olyan rossz, nem? 
4. Kínszenvedés az edzéseken is ide tartozik. Amelyik testmozgás nem okoz örömet, azt nem kell végezni. (Az öröm mozgásokról volt egy korábbi posztom, 2017. november 20.-án) Van, amikor azt mondod, hogy most nincs kedven edzeni/tornázni! És, akkor mi fog történni, ha nem végzel unottan, vagy kényszerből valamit? SEMMI! DE! Nagyon fontos, hogy NE LEGYEN LELKIISMERET-FURDALÁSOD! Mert, ha az van ilyenkor, akkor csak kényszerből mozogsz. Az meg ugyebár nem jó!
5. Felesleges evés: szoktál nassolni munka/tévézés/olvasás közben? Nagyon helyes, mert amikor rágunk jobban forog az agyunk, könnyebben befogadjuk az információt. De egyrészt nem mindegy, hogy mennyit? Direkt nem írtam, hogy mit! Mert lehet csokit is rágcsálni. Ez egy másik poszt lesz. Most arról beszélek, mikor csak úgy, unalmadban eszel. Ülsz a kanapén, kint esik az eső, semmi jó nincs a TV-ben, nincs kedved olvasni, valójában semmihez nincs kedved. Mit csinálsz ilyenkor? Eszel. Ilyenkor tömöd magadba azokat a felesleges kalóriákat, amik a derekadra, fenekedre, hátadra mennek. Valld be őszintén! Ilyenkor sokat eszel és nehezeket. Kell, ez neked? 

Íme néhány tipp, hogy mit csinálj a felesleges időddel:

- mozogj/tornázz, próbáld ki a jógát! Nem baj, ha aznap már mozogtál....

- rajzolj/fess Ja, hogy nem tudsz. én sem, és? Attól lehet vicces a vége, nem? 

- táncolj

- tanulj meg egy mondatot egy számodra teljesen idegen nyelven (kínai, olasz, francia, japán, spanyol, mandarin, eszkimó...stb) a lényeg, hogy örömöd leld benne

- olvass el néhány oldalt úgy, hogy megfordítod a könyvet - hidd el kihívás lesz és vicces is :)

- gyakorold az intim tornát! Ezt nem lehet túlgyakorolni

- öltözz fel, amennyire az időhöz kell és irány a szabadba. Esik az eső? Akkor menj bele a gumicsizmáddal a tócsába, vagy vegyél fel esőkabátot, a lényeg, hogy menj ki a szabadba, szippants nagyokat a levegőből. Hazaérve meg melegedj meg a jó meleg szobában.

- rendezd ABC sorrendbe a könyveidet

- gyújts gyertyát

A legjobbakat hagytam a végére: 

- szortírozd a nem használd ruháidat

- vedd fel azt, ami régen volt már rajtad

- párosítsd össze ami összeillik és fotózd le. Egy rohanós napon, jól jöhet

- sminkeld ki magad, rendesen, nagyon szépre, nagyon ráérősen. Hidd el, meg akarod majd mutatni..... :)

- készíts új frizurát, vagy próbálj ki többet...

.... stb....stb.. a lényeg, hogy örömödet leld benne..

A természethez fűződő kapcsolat fontos része az ember jóllétének. A természethez való kapcsolódás, a természetben szerzett élmények javítják mentális egészségünket. Ha pedig nem tudunk hozzáférni a természethez, szegényesek a természethez fűződő élményeink, akkor jóllétünk csökkenhet, fizikai és lelki egészségünk egyaránt romolhat.

Az utóbbi időben már a különböző híradásokban is nagy hangsúlyt kap, hogy hogyan hat egészségünkre a természet állapotának romlása. A klímaváltozás miatt gyakoribbá váló hőhullámok a városokban egyre jobban növelik a halálozási rátát. A biológiai sokféleség csökkenésével egyre több az aggodalom élelmiszerbiztonságunkkal kapcsolatban. Az egyre kiterjedtebb és rombolóbb beavatkozás az eddig viszonylag érintetlenebb természetes élővilágú területekbe újabb és újabb betegségek és járványok megjelenését hozta el az emberiség számára az egész Földön.

Kevesebbet hangsúlyozzuk azonban a pozitív oldalt: hogyan járul hozzá az emberi jólléthez a természettel való közvetlen vagy közvetett kapcsolat?

Egyre bővülő tudományos tudásanyag bizonyítja, hogy az ökológiai szempontból jó állapotban lévő természet számtalan módon segíti az emberi jóllét fenntartását, ezen belül pedig a mentális egészségünk védelmét.

Amikor feszültek vagyunk, gyakran az az utolsó dolog, ami eszünkbe jut, hogy időt szánjunk egy kis kimozdulásra. Jó eséllyel inkább folytatjuk, amit épp csinálunk, csak hogy végre túl legyünk rajta. A kutatások eredményei alapján azonban nem ez a legjobb stratégia. Kutatások szerint a természetben töltött idő a stressz ellenszereként hat, mindaddig, amíg biztonságban érezzük magunkat. A szabadban eltöltött idő nem csupán csökkenti a vérnyomást, nyugtatja az​ idegrendszert és erősíti immunrendszert, de növeli az önbizalmat, csökkenti a szorongást és a stresszhormon-szinteket, valamint javítja a hangulatot. Egy igazi jolly joker!

Egy epehólyagműtéten átesett betegeket vizsgáló kutatás a természet egy további érdekes, a jóllétre gyakorolt hatását mutatta ki. A páciensek egyik fele egy erdőre, míg a betegek másik fele egy barna téglafalra láttak rá a kórházi ágyukból. Az eredmények kimutatták, hogy azok a betegek, akik természetre nyíló kilátást kaptak, rövidebb ideig szorultak ellátásra, az ápolók pozitív feljegyzéseket írtak róluk (például ,,jókedvű” vagy „aktív”), és gyakran enyhébb fájdalomcsillapítókra volt szükségük, mint a másik csoportnak.​ A kutatás eredményei természetesen nem vonatkoztathatók közvetlenül a mentális egészségre, azonban a tény, hogy csupán a fák látványa​ ekkora különbséget jelent, rámutat, milyen gyógyító ereje van a természetnek. És valószínű, hogy ez a gyógyító erő túlmutat a fizikai felépülésen.

A természet jótékony hatással van ránk, egyénekre. De egyre nő azoknak a kutatásoknak a száma is, amelyek eredményei szerint a természet a társadalom egészének is a hasznára válik. Egy kutatás szerint ugyanis azok az emberek, akik 60 másodpercig néztek fel magas fákra, nagyobb valószínűséggel számoltak be a csodálat érzéséről^. Ez már önmagában is pozitív felismerés, és ez még nem minden. Azok az emberek, akik mindössze egy percig magas fákat néztek, nagyobb eséllyel segítettek idegeneknek, és kevésbé érezték magukat kiváltságosnak, mint a tesztcsoport másik fele, akik egy (ugyanolyan magas) épületet néztek egy percig.

Ez a kutatás egy tágabb problémakört, az úgynevezett „természetmegvonást”, vagyis a természetes környezetben töltött idő hiányát vizsgálja. Ezt a jelenséget gyakran a televízió vagy a számítógép képernyője előtt töltött sok idő okozza. A természetmegvonás komoly hatással van a jóllétünkre, mivel összefüggésben áll a depresszióval, az empátia elvesztésével és az önzetlenség hiányával.

Szívünk mélyén mindnyájan tudjuk, hogy kevesebb időt kellene a képernyő előtt töltenünk, és többet a szabadban. Már a természet látványa is a javunkra válik. El kell merülnünk a természetben ahhoz, hogy minden előnyét élvezhessük.

A társfüggőséget nem annyira a másik iránti túláradó szeretet, szerelem, sokkal inkább a minden mértéken és ésszerű határon túli ragaszkodás jellemzi.

A kapcsolaton belüli erőszak, az alkohol- és drogfüggő családtaggal való több éves küzdelem, a szülőről történő leszakadásra és az önálló életvitelre való képesség hiánya, a kapcsolaton belüli „megmentő” (altruista) szerepkör, a gyerek elengedésére való képtelenség mind olyan jelenségek, melyek hátterében a kapcsolatfüggőség rendszerint fellelhető.

A függő személy önmagát kizárólag mint a kapcsolat része definiálja, nem érzi a határt önmaga és a másik fél között. Önmagáról alkotott képét, önértékelését, véleményét, tetteit gyakran a másik féllel összefüggésben értékeli. Énképében meghatározó a partner és a külvilág véleménye. Hibáiért, sikertelenségeiért, kialakult betegségeiért a másik felet hibáztatja.

A kapcsolatfüggő személy viselkedése egyszer erőszakos és manipulatív, máskor önmagát feladó és alárendelődő. Minden eszközzel igyekszik a másikat benntartani a kapcsolatban, és rávenni őt az általa helyesnek ítélt viselkedésre. Érzelmeit sokáig elfojtja, igyekszik eltitkolni, majd ezek nagy erővel, vádaskodások közepette törnek felszínre. Jellemző a fellángoló féltékenység is. Kész magyarázattal rendelkezik arra nézve, hogy a másikkal való kapcsolat miért nem változtatható, feladható, milyen veszélyt jelentene a másik félre nézve a kapcsolat megszűnése.

Gyakran látható, hogy a függő kapcsolatban élők körül légüres tér alakul ki. Eltávolodnak a barátok, ismerősök, megszűnnek a korábbi hobbik.

A társ- és kapcsolatfüggők családi életét sok feszültség, indulat jellemzi. A család többi tagját a viselkedés küzdelemre vagy menekülésre készteti. A gyermekek gyakran bevonódnak, eszközzé válhatnak a szülőpár harcában.

A kapcsolatfüggőség egy szorongásos jelenség. Az érintett retteg a kapcsolat elvesztésétől, az egyedül maradástól. Az érintett azt várja párjától, amit egy kisgyerek kaphat a szüleitől. Állandó, fokozott figyelmet, gondoskodást, biztonságot, visszajelzést, megerősítést.

A kapcsolatfüggőség gyakran társul egyéb szorongásos betegségekkel (pánikbetegség, fóbiák, kényszerbetegség), vagy különböző típusú személyiségzavarokkal.

A jelenség hátterében a biztonságos kapcsolat kialakulásának gyermekkori sérülése szerepel. Ebből a szempontból az első 3 év meghatározó időszak. Egészséges fejlődés során a kisgyermek kezdetben szimbiotikus egységet él meg az anyjával. Lassan képessé válik az anyától való távolság elviselésére, a szeparációra. A kamaszkorban az önállósodás folyamata nagy lendületet kap. Ennek lezárulásával alakul ki az autonóm, független személyiség, aki már képes szabad együttműködésen alapuló, egyenrangú kapcsolatra.

Ha ez a folyamat valamilyen okból sérül, ez biztonságvesztést, a másik személyhez történő görcsös ragaszkodást, irreális elvárásokat eredményezhet.

A jelenség felismerése még nem tesz képessé a változtatásra. Ki-ki láthatja, hogy párjával, szülőjével, gyermekével való kapcsolata a függőség jegyeit mutatja, mégis tehetetlenül vergődik a szélsőséges érzelmek és indulatok örvényében. A megoldást a személyiség érése, fejlődése jelenti, melynek során az érintett képessé válik a hiányosságok pótlására, a biztonságos énhatárok kiépítésére, stabil énkép megalkotására és egyenrangú autonóm párkapcsolat kialakítására.

A fejlődésben pszichoterápiás szakember segítséget nyújthat, akár egyéni, akár pár- vagy családterápia keretei között.