A társfüggőséget nem annyira a másik iránti túláradó szeretet, szerelem, sokkal inkább a minden mértéken és ésszerű határon túli ragaszkodás jellemzi.

A kapcsolaton belüli erőszak, az alkohol- és drogfüggő családtaggal való több éves küzdelem, a szülőről történő leszakadásra és az önálló életvitelre való képesség hiánya, a kapcsolaton belüli „megmentő” (altruista) szerepkör, a gyerek elengedésére való képtelenség mind olyan jelenségek, melyek hátterében a kapcsolatfüggőség rendszerint fellelhető.

A függő személy önmagát kizárólag mint a kapcsolat része definiálja, nem érzi a határt önmaga és a másik fél között. Önmagáról alkotott képét, önértékelését, véleményét, tetteit gyakran a másik féllel összefüggésben értékeli. Énképében meghatározó a partner és a külvilág véleménye. Hibáiért, sikertelenségeiért, kialakult betegségeiért a másik felet hibáztatja.

A kapcsolatfüggő személy viselkedése egyszer erőszakos és manipulatív, máskor önmagát feladó és alárendelődő. Minden eszközzel igyekszik a másikat benntartani a kapcsolatban, és rávenni őt az általa helyesnek ítélt viselkedésre. Érzelmeit sokáig elfojtja, igyekszik eltitkolni, majd ezek nagy erővel, vádaskodások közepette törnek felszínre. Jellemző a fellángoló féltékenység is. Kész magyarázattal rendelkezik arra nézve, hogy a másikkal való kapcsolat miért nem változtatható, feladható, milyen veszélyt jelentene a másik félre nézve a kapcsolat megszűnése.

Gyakran látható, hogy a függő kapcsolatban élők körül légüres tér alakul ki. Eltávolodnak a barátok, ismerősök, megszűnnek a korábbi hobbik.

A társ- és kapcsolatfüggők családi életét sok feszültség, indulat jellemzi. A család többi tagját a viselkedés küzdelemre vagy menekülésre készteti. A gyermekek gyakran bevonódnak, eszközzé válhatnak a szülőpár harcában.

A kapcsolatfüggőség egy szorongásos jelenség. Az érintett retteg a kapcsolat elvesztésétől, az egyedül maradástól. Az érintett azt várja párjától, amit egy kisgyerek kaphat a szüleitől. Állandó, fokozott figyelmet, gondoskodást, biztonságot, visszajelzést, megerősítést.

A kapcsolatfüggőség gyakran társul egyéb szorongásos betegségekkel (pánikbetegség, fóbiák, kényszerbetegség), vagy különböző típusú személyiségzavarokkal.

A jelenség hátterében a biztonságos kapcsolat kialakulásának gyermekkori sérülése szerepel. Ebből a szempontból az első 3 év meghatározó időszak. Egészséges fejlődés során a kisgyermek kezdetben szimbiotikus egységet él meg az anyjával. Lassan képessé válik az anyától való távolság elviselésére, a szeparációra. A kamaszkorban az önállósodás folyamata nagy lendületet kap. Ennek lezárulásával alakul ki az autonóm, független személyiség, aki már képes szabad együttműködésen alapuló, egyenrangú kapcsolatra.

Ha ez a folyamat valamilyen okból sérül, ez biztonságvesztést, a másik személyhez történő görcsös ragaszkodást, irreális elvárásokat eredményezhet.

A jelenség felismerése még nem tesz képessé a változtatásra. Ki-ki láthatja, hogy párjával, szülőjével, gyermekével való kapcsolata a függőség jegyeit mutatja, mégis tehetetlenül vergődik a szélsőséges érzelmek és indulatok örvényében. A megoldást a személyiség érése, fejlődése jelenti, melynek során az érintett képessé válik a hiányosságok pótlására, a biztonságos énhatárok kiépítésére, stabil énkép megalkotására és egyenrangú autonóm párkapcsolat kialakítására.

A fejlődésben pszichoterápiás szakember segítséget nyújthat, akár egyéni, akár pár- vagy családterápia keretei között.