Piros ruha, repkedő angyalok, rénszarvasok húzta szán: a decemberi varázslat leginkább a gyermeki lét különleges kiváltsága. De meddig tart az illúzió és hogyan kell véget vetni neki? A jó hír: leginkább sehogy. Hiszen más formában bár, de a mese tovább írható.

Jézuska, mint a felnőtt adventi készülődés jelképe

„A gyerekek kezdetektől a mesék szimbolikájából értik meg és tanulják az életet. A kudarcoktól indulva a félelmeken át a küzdés képességéig mindent itt tapasztalnak meg először. A Mikulás, a Jézuska, az angyalok története, a rájuk való várakozás tulajdonképpen a felnőtt adventi készülődés jelképe számukra” − mondja Juhász Anikó mediátor, gyógypedagógus. „A kicsik e szimbólumok segítségével sajátítják el, mit jelent ünneplőbe öltöztetni a szívüket, figyelni a körülöttük lévő csodákat, lassítani a tempón az egyik legszebb időszakában az évnek.”

Ennek ellenére a szakember úgy tapasztalja, napjainkban egyre inkább elterjedt a szülők körében az a vélemény, hogy minél előbb le kell leplezni az ünnepek körüli titkokat. Pedig valójában

A gyerek számára annál nagyobb az öröm, minél tovább hisz a varázslat létezésében.

Napjaink fogyasztói őrületében azonban, amely az ünnepek idején még nagyobb méreteket ölt, ez fokozottan nehéz feladat a szülők számára.

Titokzatos, nem pedig hamis

„A gyerekek többsége sokkal könnyebben hisz a titokzatos vagy épp láthatatlan dolgokban, amelyeket csak sejtés szintjén észlel, mint abban, ami hamis. Az este kitett kiscipő, amely reggelre megtelik, sokkal inkább megadja a lehetőséget bízni a csodában, mint a műszakállas Mikulás-utánzatok” – magyarázza Juhász Anikó.

Ha ugyanis a gyerek lépten-nyomon ál-Télapókba és karácsonyi leárazásokba botlik, hamar rájön, hogy amit lát, az álságos és köze sincs a varázslathoz. Ezek után már meg is fogalmazhatja magának, hogy a szülei által előadott történet hazugság. Pedig a valódi magyarázat ennél sokkal bonyolultabb.

A külső tényezők, a társak felvetései mind előidézik, hogy a gyerek hazaérve felteszi a kérdést: tényleg létezik a Télapó? „Óvodáskorban a szülő még nyugodtan erősítse meg a hitében a négy-ötévest, ameddig csak tudja. Ha a kisiskolás többször elbizonytalanodva érdeklődik, a kétsége már szinte bizonyosság, akkor érdemes elmondani neki az eddig ismert illúzió hátterét” – magyarázza Juhász Anikó, aki mindenképp azt tanácsolja, várjuk ki a kicsi jelzéseit. Felesleges beavatni a titokba csak azért, mert a szülő érettnek tartja rá, annak ellenére, hogy ő még igényli a mesét.

Ne zavarjuk össze!

Ha pedig a szülők különböző álláspontot tartanak érvényesnek a témában, előbb tisztázzák a kompromisszumos megoldást, amelyet együtt képviselnek a gyerek felé. Ha ugyanis az egyik szülő támogatja a csodákban való hitet, de a másik rálegyint és butaságnak tartja azokat, az sokkal jobban összezavarja a gyereket, mintha az óvodában hall ezt-azt és gyanakodni kezd.

„Ha eljön a leleplezés ideje…

…a történetet célszerű az igazság nézőpontjából bemutatni. Elmondani, hogy a Mikulás meséje egy valóságon alapuló legendából nőtte ki magát. Mert Miklós püspök körében valóban éltek olyan szegény gyerekek, akik csak úgy juthattak ajándékhoz, ha egy titokzatos jótevő meglepte őket. Akik egyetlen egy nap kaphattak ajándékot egész évben” – teszi hozzá a szakember, aki szerint a történet tovább fűzése az érzékenyítés megkezdésére is kifejezetten alkalmas.

A beavatás után ugyanis feltehető a kérdés: tudtad, hogy most is élnek veled egykorúak hasonló körülmények között? Nem szeretnéd tovább írni a mesét? Örömöt adni, ahogy azt régen Szent Miklós tette? És már lehet is együtt csomagolni a felesleges ruhát vagy játékot. Megbeszélni, hogy a Mikulás nem hazugság, csupán a segítségnyújtás egy régi-régi időkből ránk maradt máig élő és érvényes szimbóluma.