Mi, emberek nagyon a középpontnak tekintjük magunkat. Azt hisszük magunkról, hogy mi vagyunk az univerzum közepe, a világon a legszebbek, legjobbak, legokosabbak. 

A gondolkodásunkat az egyént istenítő kultúra határozza meg. Hajlamosak vagyunk roppant fontosnak, érdekesnek és vonzónak látni önmagunkat.

A városokban élőket, még a csillagos égbolt sem emlékezteti arra, hogy csak egy porszemek vagyunk a világban, ami hatalmas és örökkévaló. 

Teljesen mindegy, hogy mit gondolunk, teszünk, vagy esetleg ellenkezünk ellene, az idő rohan, mi pedig megint porszemek leszünk.

Meglepő dolog, de a múlandóság ünneplése békével tölt el!

Próbáld ki, hogy felhőket nézegetsz a fűben, és a formákat elfújja, átalakítja a szél. Vagy rajzolj krétával a járdára és figyeld, ahogy semmivé lesz az esőtől, vagy a járókelők lépteitől. 

Fogadd el, hogy semmi nem tart örökké.....

Élvezd a végtelen békét, amit ez a bizonyosság nyújt....

... várlak vissza...