A lelkünk mélyén tudjuk, hogy az, hogy a szomszéd testvérének felesége mit gondol rólunk, semmit nem számít.
Mégis nap mint nap döntéseket hozunk, idegen emberek véleményét figyelembe véve. 
Íme öt ok, hogy miért lenne jó ezt abbahagyni.

Először is értsük meg azt, hogy miért vagyunk ilyenek: nem is olyan nagyon régen, az emberek még nem metropoliszokban meg felhőkarcolókban laktak, hanem kis közösségekben éltek, ahol mindenki mindenkit ismert, és nagyon is sokat számított mások véleménye, akár élet-halál kérdése is lehetett. Például tudni kellett, hogy ki az az ember, akitől tartani kell este 8 után az utcán. Az idő felgyorsult, az emberiség viszont nem tartotta a lépést, a régi szokásainkat megtartottuk. Érdekel az is, amihez semmi közünk, kibeszéljük azt is, akit nem kellene, és adunk azoknak a véleményére, akiket látásból sem ismerünk.  

Másodszor pedig az az igazság, hogy nem igazán tudjuk elképzelni azt, hogy mások véleménye ne számítana. Ha ennyire sok ember ugyanúgy gondol valamit, nem tévedhetnek! Hiszen a tömeg soha nem tévedett….és a Föld lapos. 

Harmadszor, kapcsolódva az előzőhöz, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha mások elvárnak valamit tőlünk, az a normális, hogy mi igazodjunk hozzájuk, mintsem az ők gondolkodásuk igazodjon ahhoz, amit mi szeretnénk. Hiszen nem tudjuk más emberek gondolkodását megváltoztatni. Túl sokan vannak, és különben is, bizonyára nekik van igazuk. Aki nem jár iskolába, az buta marad és utcaseprő vagy vécésnéni lesz. Einstein is vécépucolás közben ötlötte ki a relativitás elméletét. Bill Gates meg seprűvel tervezte a Windowst. (Többek között ők azok, akik kibuktak a suliból.)

Negyedszer meg, van bennünk egy kényszeres vágy arra, hogy mindenki elfogadjon, sőt szeressen bennünket. Mindenki legyen a barátunk. Tiszteljenek és támogassanak minket. És ez szerintünk kölcsönös, tehát másként nem érhetjük el, amit szeretnénk, csak akkor, ha adunk az ő véleményükre. De sajnos bármennyire is igyekszünk, nem jön össze nekünk. A szomszéd továbbra is kipletykál, a kolléga befeketít, és a barátunk is átver minket. Hol rontjuk el akkor? Talán jobban kell próbálkoznunk! 

Végül pedig minden embernek szüksége van szeretetre, elismerésre, tiszteletre az embertársaitól. De nem mindenkitől. Úgy tartják, hogy legfeljebb három valódi barátra van szükségünk. Olyanokra, akik akár az életüket is adnák értünk. Az ő véleményük valóban számít. Mindenki más meg inkább tartsa meg magának a véleményét.

Amikor döntést hozunk, ezt a három barátot vegyük figyelembe – ha akarjuk -, ugyanis az ilyen barátok úgy fogadnak el bennünket, ahogy vagyunk. Tehát ha másként is döntünk, mint ami találna az ő véleményükkel, nem fognak elítélni. Végül tehát kinek a véleménye számít valójában? Egyedül a sajátunk.