Hogy működik a szerelem?

Hogy működik a szerelem?

Hogyan ébredjünk könnyen, egyszerűen?

2023. június 07. - Csilla Csipszer

 

oip_4.jpg

Az ébredés sokunknak számít kínszenvedésnek – pedig nem kellene így lennie, hiszen felkelni is meg lehet tanulni. Az alábbi egyszerű tippekkel egy kicsit megkönnyíthetjük a szervezetünknek az ébredést, és elérhetjük, hogy ne az ébresztőóra hangos csörgésére kelljen felkelnünk minden reggel.

Ismerjük meg a cirkadián ritmusunkat

Mindenkinek más ritmusban működik a szervezete, és ezért van az is, hogy valaki reggeli pacsirta, más meg éjszakai bagoly. Próbáljunk meg rájönni arra, hogy a testünk mikor kelt fel minket természetesen, magától, majd próbáljuk meg eszerint megoldani a napjainkat. Arra is érdemes figyelni, hogy éjszaka már ne tegyük ki túl sok mesterséges fénynek a szervezetünket, mert ez megboríthatja a belső óránkat.

Nyissunk ablakot

Engedjük be a napfényt a szobába, és nyissunk ablakot is – a madarak csicsergésére és a friss fuvallatokra sokkal könnyebb kelni, mint az ébresztőórára. A D-vitamin pedig, amit a napfényből nyerhetünk, hozzájárul ahhoz, hogy fel tudjunk ébredni, és könnyebben kezdjük el a napunkat.

Legyen egy esti rutinunk

Ha minden este ugyanazt csináljuk, és megvan a rutinunk, sokkal könnyebben alszunk el. Ráadásul az is fontos, hogy nagyjából egyforma időben bújjunk mindig ágyba, hiszen ez is segíti azt, hogy a testünk tudja, mikor van pihenő, és mikor kell felébrednünk. Fontos, hogy este már ne csináljunk olyat, ami felkelt minket, és ami zavarja a nyugodt pihenésünket.

Legyünk a szokások rabjai

A reggeli rutin is legalább annyira fontos, mint az esti – a szervezetünk, ha tetszik, ha nem, szereti az állandóságot. Ezért igyekezzünk lefekvés előtt és után is adott sorrendben, adott időben enni, inni és mozogni is – ha képesek vagyunk egy ilyen rutint kialakítani, a testünk magától tudni fogja, hogy mennyi ideje van pihenni, mikor kell elaludni, és mikor kell felébreszteni minket.

Tudatosítsuk magunkban, miért szeretnénk javítani az ébresztő rutinját!

Ha tudjuk, hogy másnap korán kell kelnünk egy fontos esemény miatt, sokszor tapasztalhatjuk, hogy még az óra előtt felkelünk. A tudat, hogy fel kell kelni valamilyen okból, ami kivételes, segít önmagunk felébresztésében. Ezt a módszert kezdetben csak ébresztőóra együttes használatával javasoljuk, ugyanis a cirkadián ritmus megléte nélkül nem számíthatunk önmagunk állandó tudatos felébresztésére.

Korrigáljuk a reggeleket, hogy időt nyerjünk!

Figyeljük meg reggeleket és a kevésbé fontos tevékenységeket rövidítsük le az alvás javára! Adjunk magunknak annyi időt, hogy elkészülhessünk, de ne hagyjunk túl sok időt, amit reggel az óra “szundi” gombjával elhúzhat.

Legyen nagyobb kihívás a “szundi gomb” lenyomása!

Tegyük minél messzebb az ébresztőórát, melynek kikapcsolásához fel kell állnunk. A hangerő, vagy csengőhang ne legyen zaklató, de semmiképp nem ajánlatos kellemes zenét, vagy rádiót használni ébresztőként, mert annak hangját kizárhatja az agyunk és tovább alhatunk.

Ismerjük meg a belső óránkat jobban!

Lehet, hogy a rendszeres későn ébredés oka, hogy nem jókor próbálunk felkelni. Az okos órák alvásfigyelő funkciói ma már segítenek abban, hogy jókor ébredjünk fel.

Töltsük fel melatonin szintünket!

Próbáljunk ki egy melatonin tartalmú táplálékkiegészítőt. A test ugyanis melatonint termel, hogy stimulálja az alvást, de ha nem elegendő a természetes melatonin a szervezetben, az alvás minősége romlik és az ébredés is nehezebbé válik. Próbáljuk a lehető legalacsonyabb adaggal kezdeni - 0,5-5 milligramm hatóanyaggal, melyet öt-hat órával a lefekvés előtt vegyünk be néhány napig.

A bejegyzés trackback címe:

https://aszerelemkezikonyve.blog.hu/api/trackback/id/tr1518139474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása