Az elmagányosodást korunk csendes járványának is szokták nevezni, hiszen minden életkorban sokan szenvednek tőle. Pedig az egyedüllét kínzó érzését egy sokkal jobb lelkiállapot válthatja fel, ha nyitunk más emberek felé.

Régi szorongások nyomában

Az elmagányosodás gyakran a félelemre, a szorongásra és az alacsony önértékelésre vezethető vissza. Hiszen aki – gyermekkori traumák vagy akár felnőttkori csalódások nyomán – nem tartja magát szerethetőnek, úgy érzi, nem olyan értékes, mint mások, az nem szívesen nyílik meg. Sokszor attól félünk, hogy a vélt vagy valós hibáink lelepleződnek egy kapcsolatban, vagy épp újra csalódni fogunk, újra át kell élnünk az elhagyatottság fájdalmát. Épp ezért az egészséges kapcsolatok alapja az önismeret és a félelmeink feldolgozása. Ha úgy érezzük, egyedül nem boldogulunk mindezzel, akkor érdemes szakemberhez, pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni, hiszen a terápia hatékonyan ki tud zökkenteni a negatív érzelmek ördögi köréből, és abban is segít, hogy a mélyben munkáló fájdalmakat végre feloldjuk.

Jogunk van az örömhöz!

Ebből is látszik, hogy a másokhoz való kapcsolódáson először is önmagunkban kell dolgoznunk. Az elmélyült, adott esetben szakértői segítséggel végzett önismereti munka mellett azonban vannak rendkívül egyszerű eszközök is, amelyekkel rést üthetünk a magányunkon. Dr. Makai Gábor szerint a folyamat elején azzal érdemes indítani, hogy olyan tevékenységeket keresünk, amelyek örömünkre szolgálnak. Ha ugyanis képesek vagyunk elmerülni az örömet adó tevékenységben – legyen az bármilyen hobbi, barkácsolás, kertészkedés, olvasás, főzés vagy más, tetszés szerinti tevékenység – máris elültettük az agyunkban és a lelkünkben azt a gondolatot, illetve érzést, hogy megérdemeljük a boldogságot. Az is jó módszer, ha bármilyen módon emberek közé megyünk. Már az is segít, hogy érezzük: nem vagyunk egyedül. Ha nem zárkózunk be a lakásunkba, hanem elmegyünk vásárolni, sétálni, egy közeli vagy távolabbi városban nézzük meg a nevezetességeket. Akár egy cukrászdába, sőt, moziba, színházba is beülhetünk. Igen, eleinte egyedül is, nincs abban semmi szégyellnivaló.

Figyeljünk oda a környezetünkre!

A következő lépésben számba vehetjük azokat az embereket, akikre minden elhagyatottságunk közepette is számíthatunk. Jó, ha felvesszük a kapcsolatot a rég nem látott családtagjainkkal, barátainkkal, de kapcsolódhatunk a munkatársainkkal vagy akár a körülöttünk élőkkel is. Néha minden szorongásunk ellenére nekünk kell megtenni az első lépést, különösen akkor, ha a múltban mi voltunk azok, akik elzárkóztunk a beszélgetéstől, a közös programoktól. Hasznos lehet az is, ha egyszerűen beszédbe elegyedünk a szomszédokkal, megkérdezzük, hogy vannak, vagy éppen felajánljuk a segítségünket, ha úgy érezzük, szükségük van rá. Talán nem látszik, de valószínűleg a környezetünkben is élnek hozzánk hasonlóan magányos emberek, akik éppúgy éheznek a jó szóra, ahogy mi. Lehet, hogy csak egy könnyed beszélgetésen múlik, hogy megtaláljuk egymás társaságát.

Összeköt az azonos érdeklődés

Érdemes visszatérni kicsit a legelső lépéshez is. Ha megvan, mi az a tevékenység, amit örömmel végzünk, ennek mentén kereshetünk társaságot, akikkel összeköt a közös érdeklődés. Beiratkozhatunk egy klubba, kirándulócsoportba, nyelviskolába, de akár az online felületeken is kereshetünk hasonló érdeklődésű embereket. Az online tér ma már része az életünknek. A közösségi oldalak minden problémájuk ellenére remek terepei a kapcsolatteremtésnek és a régi kapcsolatok felújításának. Fontos persze az is, hogy ne ragadjunk le ebben a térben, és az arra érdemes kapcsolatokat átvigyük a valós találkozások terepére. A felületes beszélgetések egy részéből idővel valódi, mély barátság is lehet – ezt persze nem kell és nem is lehet erőltetni, hagyni kell, hogy ha úgy alakul, magától megtörténjen. De a felszínes kapcsolatokat sem kell lebecsülni, arra kiválóan alkalmasak, hogy a közös érdeklődés mentén jó érezzük magunkat.

És ha újra csalódunk?

Arra viszont mindenképp fel kell készülni, hogy ha nyitunk az emberek felé, óhatatlanul találkozni fogunk olyanokkal is, akik nem, vagy nem úgy akarnak kapcsolódni hozzánk, ahogyan szeretnénk. Érdemes tudatosítani, hogy ez nem feltétlenül rólunk szól. Két ember viszonya mindig két emberen múlik, lehet, hogy egyszerűen nem volt meg az a közös hullámhossz, amire a barátsághoz szükség lett volna.