„Annál rosszabb nem történhet senkivel, mint hogy sikeres legyen, mielőtt kész lenne rá” – mondta egy alkalommal Martyn Lloyd-Jones, Wales-i lelkipásztor. A siker könnyen átokká válik, ha nem tudjuk megfelelően kezelni. Márpedig a sikert legalább annyira nehéz jól fogadni, mint a kudarcot. A kudarc fájdalmas, mert megkérdőjelez bennünket. Önvizsgálatra kényszerít és szerénységre szólít fel.

A sikert viszont megerősítésként fogadjuk, és nagy kísértést jelent, hogy általa az önvizsgálat alól is felmentést szerezzünk magunknak. A kudarc természetes módon emlékeztet bennünket vétkeinkre és végességünkre, a siker azonban elfeledteti velünk mindkettőt, hacsak nem fordítunk különös gondot az emlékezésre. Meggyőződésem, hogy a siker megéléséhez a kudarc feldolgozásához szükséges lelki érettségnél is többre van szükségünk.

A sikert először is az képes kezelni, aki tudja: nem érdemli meg. Ha úgy gondoljuk, hogy a siker megillet bennünket, a bukásra készítjük elő magunkat.

A siker megfelelő kezeléséhez az is kell, hogy ne nyújtózkodjunk tovább annál, mint amire az ajándékaink feljogosítanak bennünket.

Kívülállók számára időnként hamarabb látható, ha valakire nagy a kabát, amit felvett (vagy ráadtak), mint annak a számára, akin a kabát van.

A siker megvakít, ha nem rendelkezünk megfelelő önismerettel. Ahhoz az önismerethez, amely a sikert is kiállja, időre és tapasztalatra – meg talán néhány kudarcra – van szükség.

A sikert nem tudjuk egyedül kezelni. Szükségünk van barátokra, tanácsadókra, intésre, figyelmeztetésre, külső visszajelzésekre ahhoz, hogy a siker ne tegyen tönkre bennünket.

Egy szóban is összefoglalhatjuk azt, ami a siker kezeléséhez szükséges: alázat. A sikert az alázatos ember tudja jól kezelni, a többi nem. Az alázatos ember látja a bűneit is és a végességét is. Az alázatos ember ismeri az ajándékait, és azok mértékét. Nem gondol sem többet, sem kevesebbet önmagáról és annak a kegyelemnek a mértékéről, amelyben részesült. Az alázatos ember körülveszi magát testvérekkel, akik folyamatos visszajelzést tudnak adni neki, mert tisztában van azzal, hogy legjobb szándékai ellenére is be tudja csapni önmagát.

A siker helyett törekedjünk inkább az alázatra. Ha helyes önismeret alapján gondolkozunk az ajándékainkról, képességeinkről, bűneinkről és végességünkről, a siker nem fog tönkretenni bennünket. Ehhez időre és tapasztalatra van szükségünk, és valószínűleg néhány kudarcra is. A siker nem fog felkészíteni bennünket

a kudarcra, de a kudarc időnként elengedhetetlen a megfelelően kezelt sikerhez.