Mi emberek tele vagyunk félelemmel. Félünk attól, hogy kirúgnak, félünk, hogy nem lesz elég pénzünk, félünk, hogy elhagynak, hogy betegek leszünk. Félünk, hogy meghal egy szerettünk, vagy mi magunk. Ezért folyton képeket gyártunk magunkban, melyeket saját félelmeink keltenek életre. Így vagy vele Te is? Ne aggódj, mindenki. Így működünk. Mondogatjuk magunkban: „de holnap is lesz nap” vagy, hogy „ne aggódj, ennél komolyabb problémák is vannak”. Ennek ellenére a képek folyton visszatérnek, hol milyen hullámban érnek el, attól függően tudunk jobban vagy kevésbé jobban aggódni. De miért tesszük ezt? Hisz mindig lesz valahogy. Ha kirúgnak, majd találunk másik állást, ha elhagynak, majd találunk más társat, ha meg meghalunk… akkor már úgy is mindegy. Nem? Az ember a  legalkalmazkodóbb lény a Földön (na meg a csótányok). 

Tudom, ez így túlságosan le van egyszerűsítve. De a lényeg, hogy minden problémánk, minden stressz forrása a saját tudatunk által kreált képek, hangok, melyek irányítják egész életünket. Honnan jönnek ezek a képek, mik generálják? Fontos kérdés, mert ha ezt megérted, akkor onnantól kezdve máshogy fogod látni a világot. Gondold végig, minden amit tudsz, amit és ahogy megélsz egy bizonyos hitrendszeren keresztül teszed. A „saját” hited szerint. De honnan jön ez a hit? Tényleg a sajátod? Jön a neveltetésedből, kapod a szüleidtől, ha vallásos vagy a papokon keresztül, jön a társadalomból, a politikusoktól, az iskolarendszerből, a tanáraidtól, sok-sok embertől, akik mind-mind mondtak valamit, hogy úgy kell lennie, ez a normális, ez a rendszer, ez az erkölcsös, ez a törvény. De mi van, ha ezek közül sokan hibás dolgokat állítanak, vagy csak kevesen, de azok erősen hatnak az énképedre? Akkor azok a normák lesznek az etalon számodra, és azoknak akarsz megfelelni egész életedben.

Mondok egy példát: Ha a szüleid folyton azt hajtogatták, hogy tanulj fiam, mert különben egy senki lesz belőled. Akkor nézzük, hogy ez mit alakíthatott ki a tudatalattidban.

Valakinek lenni kell. Előbbre kell jutnod. Amikor elhelyezkedsz egy munkahelyen elvárod magadtól, hogy előre lépj. Elvárják a szüleid. Meg akarsz nekik felelni, így sokat dolgozol, olyan emberekkel beszélgetsz, teszel nekik szívességet, akik az előre meneteledet segíthetik. Önmagadat adod? Nem. Szerepet játszol, ami sok esetben belső vívódáshoz vezet.

Ha kudarc ér, valamit elrontasz, ne adj Isten, kirúgnak. Akkor még jobban ostorozod magad. Lehet tényleg nem tanultam eleget? Tényleg csak ennyi vagyok? Egy csődtömeg?

Folyton megfelelési kényszered lesz. Meg akarsz felelni a szüleidnek, a párodnak. Valójában elég jó vagyok? Megérdemlem én őt?

Sok-sok példát fel lehetne még hozni. Minden mondat, tett ami ér, egészen születésed óta (sőt még az anyaméhben is), az hatással van a hitrendszeredre. Amiben élsz és úgy gondolod, hogy az a normális. De mi van, ha nem? Ha vannak dolgok, amiket rosszul gondolsz, és évekig ez alapján cselekedtél? Hidd el, mindenkinél vannak ilyen dolgok. Nem is egy. De az egónk, a hitrendszerünk úgy gondolja, hogy nekünk van igazunk.

De akkor mi a kiút? Mi a megoldás? Mi az abszolút igazság? Pár tanács, amit adhatok:

Légy nyitott! Ne csak a saját valóságod fogad el!

Tanulj új dolgokat. De leginkább tanulj magadtól és magadról!

Fogad el magad olyannak, amilyen valójában vagy!

Ne enged, hogy mások befolyásoljanak!

Higgy magadban, mindent meg lehet oldani!

Keresd a belső békét! Tanulj meg meditálni!

Ne hagyd, hogy a tudatod irányítson! Te irányítsd a tudatod!

Élj egészségesebben! Tegyél tudatosan érte!