Véleményem szerint a keringő csak két emberre vonatkozik arra a kettőre aki keringőzik. És ha köztük vibrált a levegő, akkor csak kettejük között vibrált ahhoz senkinek semmi köze. És az természetes hogy a vibrálás és a keringő tanulás a kettejük közös élménye marad.
A kettejük közt lévő titok teszi az egészet izgalmassá. Olyan dolog lesz belőle, amiről mindkettejük érzi, hogy bizsergetően izgalmas.
A titok izgalmassága, ami felrázza a hétköznapok unalmasságát. 
Ha valamelyikük egy harmadikkal megosztja, kettejük táncát, akkor nem csak a másik felé tiszteletlen, hanem a kettejük közt lévő varázslatot is elárulja. Az egész "keringőt" a sárba tiporja, és onnantól nem mèltó a másik "táncpartnerének" lennie. Ha kicsit is fontos a másik, akkor nem teheti ezt meg vele. Onnantól kezdeve kettejük között egy áthidalhatatlan szakadék jön létre.
Természetesen a "keringőhöz" rengeteg türelem és alázat kell, főleg, ha az egyikük még sosem táncolt. Türelmesnek kell lenni a másikkal, hogy tényleg, szép és vérpezsdítően szenvedélyes legyen kettejük "tánca".
Ez ki kell várni, lassan kell haladni, és megélni minden pillanatot.
Kétféle tánc létezik.
Az egyik a testi érintésé, az érzékek egybefonódásáé. Az érintések, az illatok, a másik ölelése, a titkos találkák tánca. Ehhez az kell, hogy mindketten teljes egészében kívánják egymást. Az együttlétek csak az egymás érintésére korlátozódnak. Csak a másik öröme a lényeg és a saját vágyaink kielégítése a cél.  Ilyenkor azt gondolják, hogy a tánc egy véget nem érő, ismétlődő, hosszú folyamat, amely addig tart, amíg az egyik fél többet érez a másik iránt, mint puszta táncpartner. Ha ez nem jön létre, akkor egy forró, szenvedélyes tánc lehet, addig, míg mindkettejüknek jó.
A másik a kommunikáció szintjén mozog. Amikor szavakkal érnek el a másik lelkéig. Ebben az esetben a gondolatok, tiszta, legkifejezőbb szintjén érnek el a táncpartnerig. A kommunikáció csúcsa, amikor szavakkal, versekkel, írókat hívva segítségül, a másikat elérik, és olyan szintre emelik, ahol nincs többé az ember, csak a lélek gyönyörűsége. Ez a tánc az igazán szenvedélyes, a vágyakozó és lassan éledő tűz, végül a lángoló forróság, és boldog befejezés tánclépése. Ez az, amihez nem kell a fizikai érintés, csak a szavak. Ez a teljes boldogság lehet...
Ami még nagyon fontos, az az elutasítás kezelése.
Ha te voltál a felkérő, akkor mindenképpen szem előtt kell tartanod, hogy a másik, ha nemet mond, akkor abban nincs semmi kivetnivaló. Ez nem neked a személyednek szól, hanem a másik a tánccal nem akarja kockáztatni az addigi életét. Nem akarja a biztosat feladni bizonytalan kimenetelű lèpésekért, hiába nagy a csábítás.
Ha viszont te utasítasz vissza, akkor fontos, hogy tudd, a másik már eldöntötte, hogy téged akar. Biztos sokat vívódott, hogy felkérjen-e. Sorra vette -jó esetben- a kockázatokat, mit veszíthet, ha nyilvánosságra kerül a tánc veled, és mégis megtette feléd az első lépést. Tisztázta magában az érzéseit, megvívta saját lelke csatáit, és felkért keringőre.
Akármelyik oldalon is állsz, a másik érzéseit, gondolatait tiszteletben kell, hogy tartsd. Hiszen, ha elfogadja a felkérést, akkor az mindketőtök életét szebbé teheti.
Veszélyes, izgalmas, romantikus, vagy szenvedélyes lehet a táncotok. Egy gyönyörű szavakkal alkotott romànc, vagy egy szenvedélyes ölelésekkel teli többszöri találkozás.

"Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani." �