Hogy működik a szerelem?

Hogy működik a szerelem?

A korcsolyázás pozitív hatásai - gyerekekre és felnőttekre

2023. december 14. - Csilla Csipszer

oxelo_panoplie.jpg

Itt a tél, nyitnak a jégpályák és így végre lehet jégkorizni. Ami amellett, hogy nagyon jó közös program, egyénileg is megtalálhatjuk benne az örömünket. Természetesen a jókedv mellett testünkre is jótékonyan hat pár óra korcsolyázás.

És hogy mik ezek a jótékony hatások?

Mindenekelőtt érdemes tudni, hogy a korcsolyázás egy nagyon összetett mozgásforma, így szinte a teljes testet átmozgatja. A friss levegő és a komplex mozgásoknak köszönhetően felpezsdíti a vérkeringést, ami jó hatással van a szívrendszerre és pozitív hatással van a légzőrendszerünkre. Izmaink közül a: négyfejű combizom,  háromfejű lábikraizom, nagy farizom, széles hátizom és az egyenes hasizom dolgozik a leginkább.

Leginkább a lábaink izmait, ízületeit dolgozzuk meg korizás közben. Ízületeink erősítésével pedig serkentjük az ízületi folyadék képződését, amit igazán hosszútávon tudunk kamatoztatni.

A jégkorizás szuper közös program!

Miért jó a tüdőnek?

A sport közben kétféle erőkifejtés történik. Anaerob és aerob. Anaerob fékezéskor vagy sprinteléskor történik, mert oxigénhiányban dolgozik a tüdő. Ha lassabban korcsolyázunk, akkor a mélyebb légvételek miatt nagyobb az oxigénellátottság és jobban igénybe vesszük a tüdőt. A két fázis váltakozása erősen fejleszti a tüdő kapacitását és a teljes légzőszervrendszert.

Koordinációt is fejleszt?

Mivel két vékony pengén kell “talpon” maradni (ami nem könnyű dolog), a korcsolyázás igencsak fejleszti a mozgáskoordinációnkat. A végtagok összehangolt mozgása és az egyensúly megtalálása és megtartása nem könnyű dolog. Emellett elősegíti a helyes testtartást.

Intenzitásában legjobban a futáshoz tudom hasonlítani, mert hasonlóképp veszi igénybe a szervezetünket és ugyanúgy vagy talán még jobban fejleszti az állóképességet.

A korcsolyázás fejleszti a koordinációt

Egy mondattal:

A jégkorcsolyázás, fejleszti az állóképességet, koordinációs készséget és a szív-és érrendszer mellett a tüdőnket.

Ha kezdők vagytok, akkor ajánlom figyelmetekbe Niki blogbejegyzését arról, hogyan érdemes megtanulni korcsolyázni és milyen feladatokkal kezdhetünk, ha még nem nagyon volt korcsolya a lábunkon.

+1tipp:

Rétegesen öltözzetek fel, mert korizás közben könnyen kimelegszünk. Ha megállunk így, akkor könnyen meg is fázhatunk.

Ha tehetitek, bújjatok bele a korcsolyába és csússzatok pár órát.

A fiatalos kezek titka

piros_lakk.jpg

A szakértők azt mondják, hogy a kezünkön lévő bőrön láthatók az öregedés első jelei...

Miért van ez így? Mivel a bőr a kézen nagyon vékony és érzékeny. Szerencsére egy kis erőfeszítéssel, ismét fiatalossá tudod tenni a kezed.

Észrevehető öregedés

A kézfejünk felső részén nagyon kevés a zsír, a kollagén és elasztin szint kezd megtörni, és ez a hatás válik észrevehetővé. A folyamatosan mosogatás és különböző vegyi anyagok rossz hatással vannak rá, így nem meglepő, hogy több odafigyelést igényelhet.

Tojás

Szakértők azt mondják, hogy ez az étel segít helyreállítani rugalmasságát.Nagyon egyszerű elkészíteni. A tojásfehérjét keverd össze egy evőkanál mézzel. Ezután kend a kezedre ezt a keveréket, és hagyd megszáradni. Utána mosd le szappannal és vízzel.

Krumplik

A burgonya teheti a kezed újra simává. Forralj néhány közepes méretű burgonya és törd át villával. Adj hozzá 2 evőkanál olívaolajat mézet és tejet, és tedd ezt a keveréket a hűtőbe. Használd a keveréket 2-3 alkalommal hetente, és hagyd a kezeden körülbelül 15 percig. Mosd le szappannal és vízzel.

Csipkebogyó olaj

A csipkebogyó olaj segít visszaadni a  bőr rugalmasságát és erejét, az olaj táplálja. Masszírozd a kezd minden nap ezzel az olajjal és meglátod milyen pihentető érzést ad.

Citrommal és cukorral

Facsarj ki fél citromot, és a levét keverd össze 2 evőkanál cukorral és dörzsöld ezt a keveréket a kezedre, hogy javítsa a mikrokeringését a kéznek. Mosd le szappannal és hideg vízzel.

Mandulaolaj

Áztasd a kezed mandulaolajban, majd hideg vízben kb 5 percig, majd kend be zsíros krémmel. Húzz rá vékony a pamut kesztyűt a kezedre, és hagyd rajta egy éjszakán át. Reggelre a kezed gyönyörű lesz és hidratált.

Vazelin

Kend be vazelinnel a kezed, húzz rá egy vékony pamut kesztyűt, és hagyd rajta egész éjszakán át.

Ne rágd a körmöd

Lassítja a köröm növekedést és roncsolja a bőrt.

Kerülje a forró vizet

Ne tedd a kezed a forró vízbe, mert kiszárítja a bőrt. Ehelyett használj inkább langyos vagy hideg vizet.

Védd a kezed a hidegtől

Mindig viselj kesztyűt, ha hideg van kint, mert a vékony bőr a legérzékenyebb.

Így biciklizz a hidegben

 

abico04.jpg

Mindenki, aki már életében legalább egyszer biciklizett hidegben, tudja, milyen kellemetlen, amikor lefagynak a kezeid és a lábaid. A lefagyott végtagok elveszik a bringázás minden örömét és néha még veszélyes is lehet, ha túl sok ideig éri őket hideg.

Vannak, akik télire elteszik a biciklit, hogy elkerüljék a fagy hideg harapását, de a megrögzött bringások egész évben kimerészkednek. Nulla fok alatt tekerni nagy kihívás, de van néhány tipp a tarsolyunkban, ami segít melegen tartani a végtagjaidat.

Három alapszabályt kell betartanod: öltözz fel rétegesen, védd a végtagokat és a fejed.

Miért fáznak annyira a kezeink és lábaink?

Azon a nyilvánvaló tényen kívül, hogy hideg van, a válasz abban rejlik, hogy a szervezet hogyan szabályozza belső hőmérsékletét. Amikor a hőmérséklet lecsökken, megszólal egy belső riasztó, aminek hatására a test a vért úgy irányítja, hogy megvédje a létfontosságú szerveket és fenntartsa azok normális működését. Emiatt a kezekben és lábakban futó erek összeszűkülnek, és kevesebb vér melegíti őket. Nem mindenkit érint ez egyformán, vannak, akik hajlamosabbak rá és szinte mindig hideg a kezük.

Kutatások szerint a nők nagyobb valószínűséggel fáznak fagypont alatt, mint a férfiak. A reszkető végtagokat azonban egyik nemnek sem szabad figyelmen kívül hagynia. Ha hosszú ideig vannak hidegnek kitéve, az súlyosabb egészségügyi problémákat is okozhat, mint amilyen például az idegkárosodás és a fagyási sérülés. Szerencsére számos dolgot megtehetsz, a kezek és lábak lefagyása ellen!

Tartsd melegen a törzsed!

Már tudjuk, hogy a test maghőmérséklet csökkenésének hatására a szervezet riadót fúj és erősítést küld a törzsbe, hogy melegen tartsa a szerveinket. Ha viszont nem csökken le a törzs hőmérséklete, akkor megakadályozhatod vagy késleltetheted a riasztást. Ez azt jeleni, hogy minőségi alaprétegeket kell beszerezned, melyek elvezetik a nedvességet és jól tartják a hőt. Szokj rá arra, hogy elolvasod a megvásárolt ruhák címkéit, és ne feledkezz meg a merinó gyapjú csodájáról!

Ha van otthon jó kesztyűd más téli sportokhoz, például síeléshez, valószínűleg biciklizéskor is jó fog jönni.

Olyan alaprétegeket keress, melyek szélállóak, különösen a mellkason és az ujjain. Nem minden kerékpáros mez biztosít védelmet a szél ellen, de az ehhez hasonló intelligens rétegek kiegyenlítik ezt a hiányosságot. A csípős menetszél elkerülhetetlen a kerékpáron, különösen télen. Ilyenkor sokkal hidegebbnek tűnik a hőmérséklet, mint amilyen valójában. Ha meg tudod állítani a hideg szelet, akkor nem fogsz kihűlni.

A mellények hatékonyan védik a törzset a szél ellen és segítenek a meleg megtartásában. Könnyűek, kényelmesek, kompaktak és akár egy mez hátsó zsebében is elférnek. Akár a pólód alatt is viselheted. Kezdesz fázni? Tekerj gyorsabban! Ha kicsit növeled a tempót, azzal felturbózhatod a véráramlást és emelheted a belső hőmérsékletet. Ügyelj rá, hogy mindig pótold a felhasznált kalóriákat és maradj hidratált! Mindkettő jó eszköz a maghőmérséklet-csökkenés elkerülésére.

 

Válassz jó kesztyűt!

Nem minden biciklis kesztyű egyforma: a hideg ellen a legjobb védelmet egy olyan pár fogja nyújtani, amiben egyesül a meleg megtartásának képessége a légáteresztő képességgel és még az ujjaknak is van elég hely. Ne felejtsd el, hogy valószínűleg kell nyomkodnod valamilyen képernyőt az út során, szóval érdemes olyan kesztyűt választani, ami ezt lehetővé teszi! A modern anyagok esetében nem biztos, hogy melegebb valami, ami vastagabb. Olyan párra van szükséged, amiben könnyen tudsz fékezni, váltani és kormányozni.

Győződj meg róla, hogy kiválasztottad rendelkezik szél-, és vízálló, lélegző membránnal. Olvasd el az apróbetűs részt is az ajánlott hőmérsékleti tartományról! Ha a kesztyűt rá tudod húzni a mezed ujjára, az csak bónusz.

Ha állandóan fáznak a kezeid, a hagyományos kesztyű helyett keress olyan modellt, ami a Giro 100 Proof-hoz hasonló kialakítású. Ez összefogja az ujjaid, a hüvelyk-és mutatóujjadat kivéve, hogy tudják egymást melegíteni. Spock kapitány segít megtartani a meleget!

Ha nem találod azt, amit keresel a kerékpározás részlegén, válassz valamit a síelés szekciónál! A réteges öltözködés segít megtartani a meleget, és ez a kezedre is igaz, érdemes választani egy vékony gyapjúréteget is a kesztyű alá.

Még ez sem elég meleg számodra? Vegyél egy olyan párat, amiben vannak fűtőszálak! Ilyen például a Sealskinz Waterproof Heated Cycling Glove, amit csak fel kell tölteni, és máris szabályozhatod a hőmérsékletet. Elképesztő! Ha hosszú utat tervezel, vegyél néhány eldobható vegyszeres kézmelegítőt! Ezek néhány órán át segítenek melegen tartani a kezeidet.

 

Védd a lábad!

A nyári cipőket úgy tervezték, hogy ne melegedjen túl a lábad. Nem a legjobb tulajdonság télen! Ha csak egy kerékpáros cipőd van, fedd le a szellőzőnyílásokat vastag ragasztószalaggal, hogy minimálisra csökkentsd a légáramlást. Egy lépéssel még tovább mehetsz, ha belül, a talpbetét alatt is leragasztod ezeket! Ha esetleg van 3D nyomtató a közeledben, saját szellőzőfedelet is készíthetsz.

 

Ha profibb megoldást szeretnél, léteznek kifejezetten téli kerékpáros cipők, amiket úgy terveztek, hogy mint egy csizma, melegen tartsa a lábad a leghidegebb napokon is.

Ha nincs dedikált téli cipőd és nem is szeretnél venni, akkor elengedhetetlen a vízálló és légáteresztő membránnal ellátott huzat. A hőtartó zoknik szintén segíthetnek, és mielőtt feltennéd a huzatot, fordulj a régi, jól bevált módszerhez és húzz egy gyapjúzoknit a cipődre! Ez persze azt jelenti, hogy lyukakat kell bele vágnod a stopliknál, és eggyel nagyobb huzatra lesz szükséged. Fontos, hogy egyik réteg se szorítson! Ha korlátozzák a véráramlást, a lábad fázni és zsibbadni fog.

Ha a hideg szél az első számú ellenséged, tekerd be a lábujjaid – a zoknin kívülről – alufóliával! Nem kell többet befedned vele, mint az ujjakat, mert nem túl légáteresztő anyag, és a nedves láb nem segít a hidegben. De megtartja a hőt és megállítja a szelet.

Emlékszel azokra az egyszerhasználatos kézmelegítőkre, amiket a kesztyűkbe tettünk? Ugyanúgy a lábak melegítésére is alkalmasak. Tegyél be egyet-egyet a cipő és a cipőhuzat közé! A legjobb, ha minél közelebb rakod a lábujjakhoz. De kereshetsz USB-vel tölthető fűtőszálas cipőhuzatot is: létezik ilyen a piacon.

Keress egy hangulatos kávézót!

Ha semmi más nem segít, ülj be egy kávézóba, ahol felmelegedhetsz és élvezheted kedvenc forró italod és finom péksüteményed! Ha nagyon átfagyott a lábad, vedd le a cipőd, ameddig bent vagy. Ha pedig nedves a kesztyűd vagy a lábbelid, próbáld meg egy fűtőtest közelébe tenni őket. Csak arra figyelj, hogy ne legyen túl meleg a radiátor – nem akarod tönkretenni a drága felszerelésed.

Hogyan vezessünk ónos esőben?

59ac2f6ac10be08bf8e570db030bd67a.jpg

Az elmúlt napokban az ország több részén is korcsolyapályává változtak az utak, egyes megyékben pedig ónos esőre vonatkozó riasztást adtak ki. Ilyenkor a legjobb tanács, hogy ha nem nagyon szükséges, akkor inkább ne induljunk útnak autóval. De ha mégis útra kell kelnünk, akkor érdemes megfontolni az alábbi tanácsokat.

  1. Ajánlott jelentősen csökkenteni a sebességet, és a lehető legóvatosabban vezetni.
  2. Nem szabad felelőtlenül bízni a téligumiban, mert ónos esőben annak is minimális a tapadása. Szöges gumit pedig tilos hazánkban alkalmazni.
  3. Érdemes finoman kezelni a gázpedált, de főleg a fékpedált, mert a hirtelen fékezéstől könnyen megcsúszhat az autó. Részesítsük előnyben a motorféket.
  4. Jégen történő fékezéskor semmit sem számít, hogy az autónk esetleg négykerék-hajtású.
  5. Kerüljük a hirtelen kormánymozdulatokat, és vigyázzunk az éles kanyarokban.
  6. Amennyiben kanyarban megindul kifelé az autó hátsó része, gyors ellenkormányzással próbáljunk korrigálni.
  7. A követési távolságot ajánlott a megszokottnál nagyobbra venni, és ily módon felkészülni a jelentősen nagyobb fékútra.
  8. Bármennyire sietnénk, nem ajánlott megelőzni a csúszásmentesítést végző járműveket.
  9. Alacsony sebesség mellett, forgalomtól mentes útszakaszokon érdemes néhány próbafékezést végrehajtani, hogy tisztában legyünk a fékút hosszúságával.
  10. Ügyeljünk arra, hogy az ablakmosó tartályban mindig legyen elegendő fagyálló szélvédőmosó folyadék, és az ablakok mellett a tükrök is legyenek mindig tiszták.

https://hvg.hu/cegauto/20180117_10_hasznos_tipp_az_onos_esoben_torteno_vezeteshez

 

 

41 ok, hogy miért jó kiírni a gondolatainkat magunkból?

irni-vagy-nem-irni-kreativ-iras-01.jpg

  1. Megnyugtat.
  2. Felvillanyoz.
  3. A karaktereim bőrébe bújva megtehetek egy csomó mindent, ami nagyon buli.
  4. Az írásban találom meg önmagam.
  5. Kiegyensúlyozottabb vagyok tőle.
  6. Boldoggá tesz.
  7. Örömet okoz.
  8. Szabaddá tesz.
  9. Mert itt hazudhatok.
  10. Mert az írásban minden lehetséges.
  11. Megszűnnek a gátlásaim, a hétköznapi problémáim.
  12. Mert öröm megtalálni a legjobb szót.
  13. Rendezi a gondolataimat.
  14. Elégedetté tesz.
  15. Kikapcsol, elrepít ebből a világból.
  16. Struktúrát ad az őrületnek, ami a fejemben van.
  17. Oldja a stresszt.
  18. Ismeretlen dolgokat mutathatok az olvasóknak, olyan ismeretlent, melyet megismerni nekem is kaland.
  19. Bennem rejlő gondolatokat, érzelmeket oszthatok meg.
  20. Mert teremtek, és teremteni jó.
  21. Mert szeretek mesélni.
  22. Megmutathatom magamat.
  23. Szeretem a meglepetéseket. Márpedig az meglepő, hogy a karaktereim mire képesek, mivé alakítják a történetet.
  24. Elmehetek oda, ahova vágyom.
  25. Megnyílik egy másik világ, amire sokszor én is rácsodálkozom.
  26. Megbüntethetem a rosszakat.
  27. Beszólhatok annak, akinek végre be kellene szólni.
  28. Megmutathatom az élet visszásságait.
  29. Gúnyt űzhetek a butaságból.
  30. Megcirógathatom a jókat.
  31. Mert jó érzés, ha valakinek tetszik.
  32. Maga az alkotás inspiráló.
  33. Mert megtalálja magának az időt akkor is, ha nekem nincs időm írni.
  34. Mert fiktív barátokat ad.
  35. Mert kreatív tevékenység, és az élet más területén is kreatívvá tesz.
  36. Értelmesen tölti ki a szabadidőm.
  37. Életcélt ad.
  38. Jó indok arra, hogy megfigyeljem az embereket és gondolkozzam róluk.
  39. Segít feldolgozni az életet.
  40. Mert imádok olvasni és a saját történeteim mindig tetszenek.
  41. Ugyanúgy alkotok, mintha főznék, csak épp a betű megmarad.

Így védd kedvenced mancsait

 

kutya-a-hoban1-w400.jpg

A mancsokon található talppárnák feladata igen fontos, hiszen ezek extra védelmet nyújtanak a csontoknak és ízületeknek, védik azokat a sérülésektől és a szélsőséges időjárási körülmények hatásaitól.

Éppen ezért nagyon fontos rendszeresen ellenőrizni a mancsok és a talppárnák állapotát, nem látható-e azokon sérülés, fertőzés jele, nincs-e beszorulva idegen tárgy. A kavicsok, üvegtörmelékek, apró faág-darabok, egyéb szennyeződések bizony károsíthatják a mancsokat.

Tisztítsa meg a kutya lábujjai közét és a talppárnákat minden séta után, ha kell, csipesszel szedje ki a beékelődött idegen anyagokat, majd fertőtlenítse a mancsot. Mindig nyírja ki a talppárnák és lábujjak közül a hosszú szőrzetet. Ezáltal nem csak könnyebb észre venni a megbúvó idegen tárgyakat, de a fájdalmat okozó szőrcsomók és filcek sem akadályozzák majd a járást.

Használjon hidratálót!

Ha azt tapasztalja, hogy a kutya talppárnái kiszáradtak, berepedeztek, kérjen az állatorvostól hidratáló krémet, mellyel hatékonyan tudja ápolni. Ne használja a humán lábápoló termékeket, mert ezek túlzott mértékben puhítják a mancsokat, így pedig azok sérülékenyebbé válnak. Kényeztesse kedvencét egy kis mancs-masszázzsal, ami nem csak megnyugtatja, de a terület keringését is javítja.

A masszázst a mancsok tetején kezdje, majd lassan haladjon lefelé, végül masszírozza át a krémmel a lábujjak közét is.

A sebek kezelése

Nem ritka, hogy a kutya talppárnái megsérülnek. Könnyű vágott sebet szerezni, ha az eb rálép egy törött üvegdarabra, törmelékre, vagy éles faág-darabkára. A kisebb vágásokat könnyen lehet kezelni, elég lemosni fertőtlenítő szerrel, szükség esetén pedig akár be is kötözhető a mancs, bár célszerű csak rövid időre és lazán átkötni, mert a szakszerűtlen mancskötözés fájdalmas lehet. A mélyebb sebeket mindenképpen meg kell mutatni állatorvosnak.

Téli és nyári mancsápolás

Akárcsak a mi lábunk, a kutyák mancsa is eltérő ápolást igényel nyáron és télen. A téli hideg maga is tud sérüléseket okozni a mancsokon, hiszen a talppárnák berepedezhetnek, de a sózott utak, és más kémiai szerek, melyekkel a jégmentesítést végzik az utakon, szintén nem ápolják a lábaikat. 

Nem csak fertőzések és hólyagos sebek alakulhatnak ki, de ha az állat lenyalogatja fájó mancsairól ezeket a vegyszereket, bizony mérgezéssel is számolni lehet.

Előzze meg a bajt, és minden séta után azonnal mossa meg a kutya lábait enyhe, samponos vízzel. A téli séta előtt kenje be a mancsokat vazelinnel, vagy adjon cipelőtt az eb lábaira.

Nyáron ne feledkezzen meg arról, hogy a mancsaival kedvence fokozottabban érzi a meleget. Gondoljon csak bele, milyen érzés mezítláb járkálni a felforrósodott aszfalton! Az égési sérülések és a hólyagosodás elkerülhető, egyszerűen ne engedje, hogy kedvence a forró aszfalton vagy a homokon sétáljon. Halassza a sétákat a hűvösebb esti, vagy hajnali órákra, és menjenek füves területre.

Ha a mancs hólyagos lesz, kivörösödő, fekélyes foltokat vesz észre rajta, esetleg bőrdarabok válnak le, azonnal forduljon vele állatorvoshoz. A kisebb égési sérülések kezelhetők antibakteriális lemosóval és laza kötéssel, de a komolyabb sebek már orvosi beavatkozást igényelnek.

Hogyan előzheti meg a mancsok sérüléseit?

Minden új mozgásformát, kiképzési gyakorlatot fokozatosan vezessen be. A mancsok, a talppárnák nagyon érzékenyek, könnyen kiszáradnak, berepedeznek. Erre akkor ügyeljen fokozottan, amikor futtatni kezdi az ebet. A kertben, udvaron ne legyenek hegyes kavicsok, éles fatörmelékek, főleg nem törött üvegdarabok. Ezekre akkor is figyelni kell, amikor utcán, parkban sétálnak. Mindig olyan helyen sétáltassa kedvencét, ahol ön is nyugodt szívvel sétálna mezítláb.

Hinni és hinni hagyni – A Mikulás meséje tovább írható

funny-santa-claus-devil-horns-hand-devil-horns-hands-wallpaper-preview.jpg

Piros ruha, repkedő angyalok, rénszarvasok húzta szán: a decemberi varázslat leginkább a gyermeki lét különleges kiváltsága. De meddig tart az illúzió és hogyan kell véget vetni neki? A jó hír: leginkább sehogy. Hiszen más formában bár, de a mese tovább írható.

Jézuska, mint a felnőtt adventi készülődés jelképe

„A gyerekek kezdetektől a mesék szimbolikájából értik meg és tanulják az életet. A kudarcoktól indulva a félelmeken át a küzdés képességéig mindent itt tapasztalnak meg először. A Mikulás, a Jézuska, az angyalok története, a rájuk való várakozás tulajdonképpen a felnőtt adventi készülődés jelképe számukra” − mondja Juhász Anikó mediátor, gyógypedagógus. „A kicsik e szimbólumok segítségével sajátítják el, mit jelent ünneplőbe öltöztetni a szívüket, figyelni a körülöttük lévő csodákat, lassítani a tempón az egyik legszebb időszakában az évnek.”

Ennek ellenére a szakember úgy tapasztalja, napjainkban egyre inkább elterjedt a szülők körében az a vélemény, hogy minél előbb le kell leplezni az ünnepek körüli titkokat. Pedig valójában

A gyerek számára annál nagyobb az öröm, minél tovább hisz a varázslat létezésében.

Napjaink fogyasztói őrületében azonban, amely az ünnepek idején még nagyobb méreteket ölt, ez fokozottan nehéz feladat a szülők számára.

Titokzatos, nem pedig hamis

„A gyerekek többsége sokkal könnyebben hisz a titokzatos vagy épp láthatatlan dolgokban, amelyeket csak sejtés szintjén észlel, mint abban, ami hamis. Az este kitett kiscipő, amely reggelre megtelik, sokkal inkább megadja a lehetőséget bízni a csodában, mint a műszakállas Mikulás-utánzatok” – magyarázza Juhász Anikó.

Ha ugyanis a gyerek lépten-nyomon ál-Télapókba és karácsonyi leárazásokba botlik, hamar rájön, hogy amit lát, az álságos és köze sincs a varázslathoz. Ezek után már meg is fogalmazhatja magának, hogy a szülei által előadott történet hazugság. Pedig a valódi magyarázat ennél sokkal bonyolultabb.

A külső tényezők, a társak felvetései mind előidézik, hogy a gyerek hazaérve felteszi a kérdést: tényleg létezik a Télapó? „Óvodáskorban a szülő még nyugodtan erősítse meg a hitében a négy-ötévest, ameddig csak tudja. Ha a kisiskolás többször elbizonytalanodva érdeklődik, a kétsége már szinte bizonyosság, akkor érdemes elmondani neki az eddig ismert illúzió hátterét” – magyarázza Juhász Anikó, aki mindenképp azt tanácsolja, várjuk ki a kicsi jelzéseit. Felesleges beavatni a titokba csak azért, mert a szülő érettnek tartja rá, annak ellenére, hogy ő még igényli a mesét.

Ne zavarjuk össze!

Ha pedig a szülők különböző álláspontot tartanak érvényesnek a témában, előbb tisztázzák a kompromisszumos megoldást, amelyet együtt képviselnek a gyerek felé. Ha ugyanis az egyik szülő támogatja a csodákban való hitet, de a másik rálegyint és butaságnak tartja azokat, az sokkal jobban összezavarja a gyereket, mintha az óvodában hall ezt-azt és gyanakodni kezd.

„Ha eljön a leleplezés ideje…

…a történetet célszerű az igazság nézőpontjából bemutatni. Elmondani, hogy a Mikulás meséje egy valóságon alapuló legendából nőtte ki magát. Mert Miklós püspök körében valóban éltek olyan szegény gyerekek, akik csak úgy juthattak ajándékhoz, ha egy titokzatos jótevő meglepte őket. Akik egyetlen egy nap kaphattak ajándékot egész évben” – teszi hozzá a szakember, aki szerint a történet tovább fűzése az érzékenyítés megkezdésére is kifejezetten alkalmas.

A beavatás után ugyanis feltehető a kérdés: tudtad, hogy most is élnek veled egykorúak hasonló körülmények között? Nem szeretnéd tovább írni a mesét? Örömöt adni, ahogy azt régen Szent Miklós tette? És már lehet is együtt csomagolni a felesleges ruhát vagy játékot. Megbeszélni, hogy a Mikulás nem hazugság, csupán a segítségnyújtás egy régi-régi időkből ránk maradt máig élő és érvényes szimbóluma.

Ez történik veled a hidegben, ha nem hordasz sapkát

teli-seta.jpg

Örök dilemma, a szépség kontra sapkaviselés. A sapkák ugyan lenyomják a hajat, de jó, ha tudod, hogy mivel járhat, ha mellőzöd a nagy hidegben.

Télen rengeteg hajproblémával szembesülhetsz, még akkor is, ha egyébként nincs semmi baj a hajaddal.

Korpásodás, viszkető fejbőr

Hidegben a fejbőr megfázhat, extra módon kiszáradhat. Ezt megelőzheted sapkaviseléssel, ugyanakkor a sapka is okozhat viszketést, és zsírosítja a hajat. Ezért a legjobb megoldás az, ha 2-3 naponta megmosod a hajad a BABÉ Zsíros, Korpás Hajra való samponjával. Nem érdemes gyakrabban mosni, mert akkor a fejbőr zsírtermelése fokozódik. Hajmosáskor alaposan masszírozd át a fejbőrödet, mert ezzel serkented a vérkeringést és fellazítod az elhalt hámsejteket. Ügyelj arra, hogy mindig tökéletesen szárazra szárítsd a meg mind a hajadat, mind a fejbőrödet!

Hajhullás

A hajszállak tömeges hullásának több oka is lehet a vitaminhiánytól a vizes hajig, de az biztos, hogy a  mínuszos hőmérséklet is hozzájárul. Azon túl, hogy sapkát hordasz, javasoljuk, használd a Long 4 Lashes Hajhullás elleni erősítő sampont, amely segít erősíteni a gyenge és töredezett hajat, és megvédeni azt a hajhullástól.

Töredező hajszálak

Az alacsony hőmérséklet hatására a fejbőrben található hajszálerek összehúzódnak, így a hajhagymák kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz jutnak. Ez hosszú távon nemcsak hajhulláshoz, hanem a hajszálak elvékonyodásához is vezethet. Emellett a fűtött helyiségek száraz levegője sem kedvez a hajszállak állapotának. Ha olyan sampont keresel, amely elősegíti a hajszálak egészséges rugalmasságának és fényének helyreállítását, növelheti a haj volumenét, akkor a Babé Extra Gyengéd Sampon a jó megoldás. 

Sajnos a tél beköszöntével ezek a problémák évről évre ismétlődnek és ha nem foglalkozol a hajaddal eleget, akkor hatványozottan fognak jelentkezni. A legnagyobb gond az, hogy a hajhagymák ilyenkor lassan kikopnak, ráadásul a megmaradt hajhagymák gyengébb, rosszabb minőségű hajszálakat termelnek. Épp ezért érdemes megelőzni a bajt és sapkát viselni, amikor hűvösre fordul az idő.

Rászánnád magad a sapkaviselésre, de utálod a sapka által szétzilált, lelapult frizurát? Mutatunk pár trükköt az ideális sapka megtalálásához:

 

Figyelj a sapka anyagára és méretére!

A szakemberek szerint a kasmír, a pamut és a gyapjú egészséges a fejbőrnek és nem is nyomja le a hajat. Inkább válassz bő sapkát, mint szűket! Jobban fogsz benne mutatni és kevésbé nyomja le a hajad.

Sose vedd fel vizes hajra!

Hajmosás vagy uszoda, szauna után vonzó lehet a gondolat, hogy félig nedves hajadra feldobj egy sapkát és már rohanj is tovább a dolgodra. Ne tedd! Ha a sapka alatt szárad meg a hajad, garantáltan lelapul, ráadásul a megfázás veszélyének is kiteszed magad.

A lapos haj megmentője a szárazsampon

Dobj be egy szárazsampont a táskádba és miután lekerül a sapka, néhány fújással és fésüléssel újra életet varázsolhatsz frizurádba.

Vedd le, amikor megteheted

Ha hosszabb ideig viselsz sapkát, akkor érdemes levenni a fejedről a hüttében, a buszon, kocsiban – mindenhol, ahol elég meleg van. Ezzel pihenteted a hajad, ami ilyenkor nyomás nélkül felveheti eredeti formáját.

Érdemes időt szánni arra, hogy megtaláld a számodra tökéletes sapkát (ez csaknem olyan nehéz, mint megtalálni az ideális melltartót). Olyat keress, ami nem csak jól áll, de az anyaga is kellemes és jól is érzed magad benne!

Téli arcápolás

teli-borapolas-olajokkal.jpg

A bőrszárazság hidegben még azokat is eléri, akiknek alapvetően nem száraz a bőrük. Ennek számos oka lehet, de szerencsére erre a problémára is van megoldás. 

A száraz, hideg levegő, a szél és a fűtés kimerítheti a bőr nedvességraktárait, ami jellegzetesen viszkető, égő érzéshez vezethet. Ráadásul nemcsak az évszakok váltakozása viseli meg bőrünket, hanem olyan szokásaink is, amik nagyban hozzájárulhatnak a bőr kiszáradásához: a gyakori, hosszú és túlságosan forró kádfürdők, a túlzott szappanhasználat, a stressz és bizonyos étkezési szokások is okozhatnak bőrszárazságot. 

Víz- és zsírhiány a háttérben

A bőrszárazság tipikus jele a kellemetlen, feszülő érzet. Emellett attól függően, hogy mennyire vészes a helyzet, kipirosodhat, sőt be is repedezhet a bőr, ami viszont már nemcsak kellemetlen, de látványos is lehet. Amikor a hőmérséklet leesik, bőrünk zsírtermelése nagymértékben csökken. A rendkívül száraz bőr ezért általában nemcsak víz-, hanem zsírhiányos is, és a nedvesség pótlása csak átmenetileg jelent megoldást. Általában azok a bőrszárazság elleni termékek a leghatékonyabbak, melyek a bőr védő zsírrétegét is helyreállítják. A lipidek ugyanis egy védő filmréteget képeznek, amely magába zárja a nedvességet, így segíti a bőr természetes vízháztartását. 

Jó tanácsok a bőrgyógyásztól

Dr. Robyn Gmyrek bőrgyógyász szakértő  szerint érdemes petrolátum alapú, krém állagú hidratálókat használni. Ezek nedves arcra felkenve még hatékonyabbak, mert a bőr még több vizet és tápanyagot szív magába. Célszerű naponta maximum egy-két alkalommal megtisztítani az arcot, így nem merülnek ki a bőr természetes nedvességraktárai. A szakértő szerint télen nem szükséges mindennap szappant vagy más tisztító kozmetikumot használni, olykor a víz is elég. Különös figyelmet kell fordítani az arc, a kezek, a lábfejek és a testhajlatok tisztán tartására, de az erőteljes, dörzsölő mozdulatok elkerülésével.  A túl forró víz és a szappan tovább száríthatja a bőrt - mondja dr. Gmyrek, aki rövid, langyos zuhanyzást javasol azoknak, akik a téli viszketéstől szenvednek. Nekik érdemes olyan, illatanyagmentes kozmetikumokat beszerezni, melyek kifejezetten érzékeny bőrűek számára készültek, és többnyire a gyógyszertárakban kaphatóak.

Párásító igen, szolárium nem

A beltéri párásítók segítenek megakadályozni, hogy a szoba levegője túl szárazzá váljon, így bőrünk is kevesebb vizet ad le. Szabad levegőn célszerű a lehető legnagyobb testfelületet eltakarni, illetve tartózkodni az erős széltől, a túl alacsony hőmérséklettől, valamint az erős napsugárzástól. A szoláriumok és az egyéb mesterséges barnítási módszerek károsíthatják a hámréteget, továbbá a bőrrák kockázatát is növelik. 

Amennyiben a bőrszárazság és a viszketés hosszú időn keresztül fennáll, mindenképpen fel kell keresni egy bőrgyógyászt - zárja a tanácsait dr. Gmyrek. 

5+1 tipp bőrünk védelmében

  • Biztosítsunk megfelelő páratartalmat az otthonunkban! Nem kell mindjárt a legmodernebb párásító berendezést beszereznünk, elég, ha egy tálkában vizet teszünk a radiátorra!
  • Zuhanyozzunk langyos vízzel, és ha nem akarunk lemondani a lazító fürdőzésről, ne felejtsünk el fürdőolajat  tenni a vízbe!
  • Egy kávé, egy pohár víz! A kávé tipikusan olyan élvezet, amiről nem szívesen mondunk le, de talán nem is kell! A kávé vizet von el a szervezettől, ezért érdemes példát venni az olaszokról, akik minden egyes csésze kávé után egy pohár vizet is megisznak!
  • Kerüljük az erős fűszereket (bors, chili, gyömbér), melyek irritálhatják a bőrt, és a sót, mely rengeteg vizet von el a szervezettől. Helyettük használjunk inkább zöldfűszereket!
  • Sportoljunk, szaunázzunk rendszeresen! Mindkettő kiváló stresszoldó, ráadásul az izzadás edzi a bőrt: kevésbé lesz kiszáradásra hajlamos, és javul a vérellátása is.
  • Válasszunk megfelelő bőrápoló termékeket! A hűvösebb időszak a gazdagabb krémek ideje. Azoké, amik nem csak hidratálnak, hanem pótolják a bőr védő lipidrétegét is, és támogatják annak saját védelmi rendszerét, valamint az optimális vízháztartás helyreállítását.

Igyuk egészségesre bőrünket

Táplálkozásunkkal is sokat tehetünk bőrünk téli védelméért. A hidratálás a megfelelő folyadékbevitellel kezdődik, ezért télen sem szabad megvárni, amíg a szomjasak leszünk, hanem anélkül is gondoskodni kell elegendő mennyiségről. Legjobb ilyenkor a meleg folyadék: tartalmas levesek, illatos teák, rostos gyümölcslevek, váltogatott összetételű (márkájú) ásványvizek biztosíthatják a bőr vízháztartását és a szervezet ásványi anyagszükségletét is. 

Pakolás a kamrából

A száraz, repedezett bőrt valósággal újjávarázsolhatja egy-egy frissítő pakolás. Ehhez sem kell holmi drága kencékre, különleges kozmetikumokra gondolni, hiszen a hűtőnkben rendszeresen fellelhető alapanyagok között is találhatunk megfelelőt. Különféle gyümölcsökből, mézből, joghurtból, tejszínből készített pakolás vagy például egy-két csepp tápláló olívaolajjal kikevert élesztő csodát tehet a fáradt bőrrel.

Miért érdemes télen kimozdulni?

 

futas-hideg.jpeg

A hideg, a szürkeség és a korai sötétedés még a rendszeresen edzőket is sokszor elriasztja a szabadtéri sportolástól, mozgástól, nem is beszélve a kevésbé motiváltakról. Pedig a sportolásból, különösen a kinti mozgásból, télen többet profitálhatunk, mint nyáron.

Ahhoz, hogy télen is motiváltak legyünk kimozdulni, érdemes először tudatosítani magunkban a téli mozgás hasznát, illetve találni legalább három személyes célt a téli edzéssel kapcsolatban, amely kevésbé lelkes pillanatainkban is ott lebeghet a szemünk előtt.

Lehet ez egészségmegőrzéssel, a téli fertőzések elkerülésével kapcsolatos, de jó cél az ünnepek alatti túlevés kompenzálása, vagy ha esetleg havazik, a gyerekekkel a hógolyózás, hóember-építés öröme. (Ha valakiben kevés a motiváció a kimozdulásra, idézze csak fel magában, hogy gyerekként mennyire imádta a havat!)

Enyhíti a téli depressziót

A magyarok 10-15 százaléka küzd téli depresszióval, ezt a természetes fény, a rendszeres szabadtéri mozgás jelentősen enyhíti. Még inkább oldja a melankóliát, ha találunk egy társat is a közös szabadtéri edzéshez.

Kevesebb a felsőlégúti betegség

Több tanulmány is alátámasztja, hogy azok, akik télen is rendszeresen mozognak a szabadban, ritkábban influenzások, vagy szenvednek légúti betegségektől. Fontos azonban, hogy ne essünk túlzásba, a jótékony hatások mértékletes sportolás mellett érvényesülnek.

Nagyobb eséllyel dobhatjuk le a felesleges kilókat

Ahhoz, hogy télen a szabadban mozgás közben ne fázzunk, önkéntelenül is intenzívebben, többet edzünk. Ezáltal gyorsul az anyagcserénk, így könnyebben szabadulhatunk meg a felesleges kilóktól. Ráadásul mindez szinte észrevétlenül is történhet, hiszen például a korcsolyázás öröme valóban képes úgy elragadni az embert, hogy közben egy pillanatig sem töpreng azon, hogy mennyi kalóriát is éget el éppen.

A hidegben szívünk is erőteljesebben dolgozik, ami egészséges embernél a keringés felfrissülését, a szívizmok erősödését, illetve az állóképesség növekedését jelenti.

Felfrissülés az agynak

A téli séta, nordic walking, futás, kerékpározás, valamint időjárástól függően a hógolyózás, szánkózás, síelés, korcsolyázás teljesen kikapcsolja az agyat, ezáltal segít a stressz levezetésében is.

Ha a kisebb távokat autó helyett gyalog tesszük meg, annak is örülhetünk, hogy télen még több benzint takaríthatunk meg, hiszen ilyenkor magasabb a kocsik fogyasztása.

Ugyancsak örömet okozhat az a tudat is, hogy a nyáron tömött futópályákon, teniszpályákon télen kisebb a tömeg.

 

Ahhoz azonban, hogy a téli sportolás valóban öröm legyen, ne vegyük félvállról az öltözékünket, és készüljünk fel alaposan.

A tökéletes öltözék

A tökéletes öltözék réteges: az első réteg lehetőség szerint ún. technikai aláöltözet, amelynek feladata, hogy az izzadságot elvezesse a bőrfelszínről, majd azt a szövet külső felületén gyorsan elpárologtatva azonnal száradjon. A pamut aláöltözékekkel a probléma, hogy a verejtéket magukba szidják, nehezen száradnak, így hiába öltöztünk fel alaposan, előbb-utóbb hideget érzékelünk testünk körül.

Az aláöltözetre jöhet a meleget biztosító középső réteg, amely lehet polár vagy gyapjú, végül pedig ajánlott egy szél- és vízálló külső réteg. Aki vékonyabb, annak még több rétegre lehet szüksége ahhoz, hogy komfortosan érezze magát. 

Mivel a testünk által termelt hő közel 50 százaléka a fejen keresztül távozik, ne feledkezzünk el a sapkáról, és fontos a kezek és a lábfej védelme is.

Hidegben gyengébb a végtagok keringése, így ha esetleg extrém hidegben tartózkodunk kint, az arc mellett a kezeken és a lábakon is megnő a fagyásveszély kockázata. Ezért érdemes a téli futó-gyalogló cipőből fél-egy számmal nagyobbat venni, hogy a vastag zokninak is legyen benne hely.

A leggyakoribb hiba egyébként, amit téli sportolás során elkövet az ember, hogy túlöltözik. Ezért is ajánlott a réteges öltözék, hogy szükség esetén meg tudjunk szabadulni egy felesleges rétegtől.

Nézzük meg előre az időjárásjelentést

Mielőtt télen sportolni indulunk, nézzünk rá előtte az időjárásjelentésre. A leghasznosabb információ a a hőérzet-index (például a wind chill), hiszen szeles időben a hőmérsékletet hidegebbnek érzékeljük. Ráadásul a szél öltözékünk rétegei közé is behatolhat, így a hőtárolási képesség is csökken.

A fagyási sérülés tünetei

Bár a fagyási sérülések kockázata mínusz 15 fok alatt alacsony, jó ha tisztában vagyunk a tünetekkel. A sérülések elsőként az orcán, az orron, a fülön jelentkeznek, az első jel a bőr zsibbadása, érzéketlensége. Ha ilyet észlelünk magunkon, minél előbb menjünk melegbe, és lassan kezdjük el az érintett terület felmelegítését, de ne dörzsöléssel, mert az kárt tehet a sérült bőrfelületben.

A hipotermia tünetei

A hipotermia alatt az abnormálisan alacsony testhőmérsékletet értjük. Hidegben a test több hőt ad le, mint amennyit termelni tud, emiatt ilyenkor megnő a hipotermia kockázata. Tünetei az intenzív vacogás, a koordinációs készség gyengülése, valamint a nagyfokú fáradtság.

Legyünk láthatóak

Télen hamar sötétedik, így ha nem jól kivilágított helyen sétálunk, futunk, szereljük fel magunkat fényvisszaverő szalagokkal, mellénnyel.

Igyunk edzés előtt, közben és után is

Télen az izzadástól, a sportolás közbeni intenzív légzéstől, a szél szárító hatásától ugyanolyan dehidráltak tudunk lenni, mint nyáron, csak a hidegben kevésbé észleljük. Ezért, még ha nem is érzékelünk szomjúságot, tudatosan igyunk edzés előtt, közben és utána is.

Kell 10 perc bemelegítés, majd mozogjunk folyamatosan

A téli edzés során figyeljünk rá, hogy a hidegben izmaink lassabban melegednek be, érdemes akár már a lakásban elkezdeni a bemelegítést. Bemelegítés után pedig mozogjunk folyamatosan, közel azonos intenzitással. Ha ugyanis futunk, majd leállunk, sétálunk, újra futunk, újra sétálunk – könnyebben leizzadunk, majd a pihenés során hamarabb kezdünk fázni.

Asztmások, szívbetegek óvatosan

A hideg idő senkit se riasszon el a sportolástól, ám ha valaki asztmában szenved, vagy szívproblémákkal küzd, konzultáljon előtte orvosával.

A hidegben ugyanis az erek összehúzódnak, megnövelve ezzel a vérnyomást, ami növeli a szívinfarktus esélyét. A szervezetnek nehéz a gyors, nagy hőmérsékletkülönbséghez is igazodni (például, amikor nagy hidegből extrém melegbe megyünk be), ilyenkor szintén magasabb a szívinfarktus és a stroke esélye. Az asztmások tünetei hidegben szintén rosszabbodhatnak.

Ha lázasak vagyunk, hagyjuk ki az edzést, ám ha nem vagyunk lázasak, csak kicsit megfáztunk, és a közérzetünk egyébként jó, mozogjunk annyit, amennyi jól esik.

süti beállítások módosítása