Együtt jártok szórakozni, vannak belső poénjaitok, jóban-rosszban összetartotok, és hajnali háromkor is felhívhatjátok egymást, ha gond van. Egy jó barát igazi kincs, de ahogy a tartós párkapcsolat, ez is munkát igényel. Nem veheted magától értetődőnek, hogy működik, és az sem alapvető, hogy a barátod mindig veled marad. Ha nagyon egy hullámhosszon vagytok, gondolkodás nélkül, ösztönösen figyeltek a másikra, és azt adjátok neki, amire szüksége van, de talán néha nem árt tudatosan is emlékezni arra, mitől is működik a barátság.
Fogadd el úgy, ahogy van. Azok után, hogy magadat megtaláltad, és biztosan tudod, hogy ki vagy és merre tartasz, a legnagyobb kaland és felelősség, hogy a környezetedben élő emberek számára is biztosítsd ugyanezt a lehetőséget. Ha ez mindenki részéről evidens, akkor egy nyitottságon, őszinteségen, elfogadáson alapuló közösséget (családot, baráti társaságot) hozhattok létre. Önmagadnak lenni felüdülés, nem kell senkinek játszanod, és a legnagyobb bizalmi faktor, ha egymás előtt megengeditek ezt magatoknak. Mindenki olyan, amilyen, és pont olyannak szeretitek egymást.
Legyen kölcsönös az adok-kapok. Ha a fenti pont megvalósul, úgyis kötődni fogtok egymáshoz, és soha nem fog „idegesíteni”, ha a barátod mesél magáról, vagy tanácsot kér. Semmilyen kapcsolat nem egyoldalú, és egy mindkettőtök számára előnyös, értékes barátság tartható csak fenn hosszú távon. Az nem, ha hosszú hónapokon keresztül csak és kizárólag akkor hívod fel, amikor szívességre vagy bólogatójánosra szükséged, de amikor ő kérne valamit, automatikusan lerázod.
Ne a riválisod legyen, hanem a cinkosod. Ha azért „tartod” a barátodat, hogy legyen kihez képest felsőbbrendűnek képzelned magadat, vagy folyton irigykedsz rá és a háta mögött kibeszéled, az nem barátság. Tegyél magadnak és neki is egy szívességet azzal, hogy nem folytatod ezt a viszonyt. Ne rajta verd le az önbizalomhiányodat és a rossz kedvedet. A bokszzsákok az edzőteremben vannak.
Ne szidd le. Biztos, hogy ő már megtette magában ezerszer, és másoktól is hallotta, hogy milyen hülye volt. Nem azért fordult hozzád a problémájával, hogy beállj a sorba. Akkor is lehetsz a támasza, ha nem értesz vele egyet! Hagyd, hogy beszéljen, hallgasd meg, és hadd nyugodjon le. Amennyiben pedig kéri, segíts neki a megoldásban, és mondd el a véleményedet. De teljesen felesleges bűntudatot keltened benne. Már az nagy lépés volt a részéről, hogy bevallotta és segítségért fordult, a bűntudat pedig akadályozza a további haladást.
Támogasd a döntésében, ha már meghozta. Lehet, hogy választott valamit, vagy lemondott valamiről, ami nem volt egy könnyű döntés. Nem tudja visszacsinálni, és valószínűleg nem keveset gondolkodott rajta. Utólag teljesen hiába mondod neki, hogy „hülye voltál” (akkor is, ha tényleg az volt). Ha viszont egyéni véleményed, hogy rossz a döntése, és ő boldogabb lett tőle, csak te nem értesz vele egyet, akkor szükségtelen elbizonytalanítanod. Az ő élete az ő döntése, és nem te rendelkezel felette. Most az a legfontosabb, hogy megbékéljen az új helyzettel, mielőtt tovább tud lépni, azon pedig nem segít, ha a „mi lett volna, ha” játékot játsszátok. Koncentráljatok arra, hogy mi van most, és mi lesz a folytatás.
A véleménykülönbség nem a világ vége. Soha nem fogtok mindenben egyetérteni. Még magaddal sem értesz mindenben egyet, főleg, ha visszanézel a korábbi döntéseidre! Az, hogy nézeteltérésetek van, nem jelenti azt, hogy nem lehettek többé barátok. Nem kell vérig sérteni egymást, ne egymást minősítsétek („csak az idióták szeretik az X filmet/együttest/ételt”), csak állapodjatok meg abban, hogy nem értetek egyet, és kész. Amíg túlnyomó többségben egyetértetek, és szeretitek egymást, nem kell fennakadni az apróságokon. Ha erkölcsi, etikai kérdésekben különböztök össze, az már komolyabb ügy. Ezek a különbségek általában a barátság elején merülnek fel — érdemes tisztázni, hogy együtt tudtok-e élni velük, vagy kizáró ok a továbbiakra nézve. Amennyiben úgy tesztek, mintha rendben lenne és elfogadjátok, de igazából nem tudtok megbékélni vele, előbb-utóbb úgy is ki fog bukni.
Vigyázz rá. Ne engedd, hogy felzaklatott állapotban hibás lépéseket tegyen vagy elhamarkodottan döntsön, kárt tegyen magában vagy másokban. Engedd, hogy kisírja magát, és segíts neki megnyugodni, de a hirtelen hévben ne tegyen semmit, ami rontaná a helyzetét. Ha azt vallja be neked, hogy valaki bántja, és ezzel kapcsolatban kér segítséget, ha abszurdan is hangzik (nem úgy ismerted meg a bántó felet, nem tudod róla elképzelni, „nem olyan ember”), ne utasítsd el élből, hogy a barátod igazat mond. Add meg neki a lehetőséget, hogy elmeséljen mindent. Ha valós a veszély, akkor tegyetek ennek megfelelően lépéseket, és gondoskodj a biztonságáról.
Magadat képviseld, és ne a nagy többséget. Ha egy bizalmas információt közöl — például azt, hogy (szerinted) fiatalon kisbabát vár, csutkára vágja a haját, szakmát vált, eljegyezte a kedvese, vagy elárul valami bizalmas, személyes dolgot magáról –, ne az legyen az első, hogy az egységességet, engedelmességet szorgalmazó társadalmi elvárásokat szajkózod neki vissza. De hát ilyet nem szabad Mit fognak szólni? Tönkreteszed az életed! Ez akár a saját félelmeidből is táplálkozhat, de attól, hogy neked van megfelelési kényszered egy adott témában, neki nem biztos, hogy van. Jó neki. :) Szedd le ezeket a gondolatokat magadról, nem ezekre van szüksége. Bizonyára hallotta már őket mindenkitől: minél „különcebb” dologról van szó, annál több helyről megkapja a kritikát. Ráadásul bizonyos témákban mostanában még az utcai nénik is releváns szakértőknek tartják magukat (például hogy mit kéne tenned a kutyáddal, milyen színű a hajad, vagy hogyan neveled a gyerekedet). Te nem az utcai néni vagy, hanem a barátja. Ítéletből kap eleget úgyis.
