Elutasítottak? Az elutasítás magában foglalja a társadalmi kapcsolatból való kizárást. Lehet aktív - például zaklatás vagy ugratás - vagy passzív - például a néma bánásmód vagy a figyelmen kívül hagyás a cselekedeteid során. Az elutasításra ellenségeskedéssel, csüggedéssel, visszahúzódással, sőt féltékenységgel válaszolhatunk. Bár az elutasítás gyakran szándékos, és az elutasító szándékosan teszi, nem kell, hogy az legyen. Valójában abban különbözünk, hogy mennyire vagyunk érzékenyek az elutasításra és azt gondolhatjuk, hogy valaki elutasít minket, pedig nem biztos, hogy erről van szó. Például az, ha valaki nem nevet a vicceinken vagy nem mosolyog elutasításnak tűnhet, még akkor is, ha az adott személy nem szándékozik elutasítani minket.

Elutasítást érzünk, mert az emberi lényeknek alapvető igényük van arra, hogy tartozzanak valahová. Néhányan úgy vélik, hogy ez azért van, mert történelmünkben egy csoporthoz való tartozás segített a túlélésben. Mi, akik csoport orientáltabbak voltunk, nagyobb valószínűséggel élünk túl. Ez magyarázhatja, hogy a modern emberek miért nagyon csoport orientáltak és miért próbáljuk elkerülni az elutasítást, amikor csak lehetséges.

Az elutasítás valóban elég kellemetlen. Aktiválja az agy azon területeit, amelyek részt vesznek mind a fájdalom érzékszervi, mind a fájdalom érzelmi összetevőiben. Minél intenzívebb az elutasítás, annál intenzívebb a fájdalomválasz. Pontosabban, egy közelmúltbeli romantikus kapcsolat felbomlására gondolva érzelmi és fizikai fájdalomreakciókat váltott ki az agyban. Tehát, amikor az emberek azt mondják, hogy az elutasítás fájdalmas, akkor tényleg komolyan gondolják. 

Különbözünk abban, hogy milyen mértékben érzékeljük és reagálunk az elutasításra. Míg egyesek elutasításként értelmezhetik, hogy a barátjuk nem hívta meg őket ebédre, mások azzal érvelhetnek, hogy az illető csak elfelejtette őket vagy nem vette észre, hogy mi is szeretnénk ebédelni. 

Akik hajlamosak vagyunk észrevenni, ha a legkisebb módon is elutasítanak - vagy akár úgy érzékeljük, hogy elutasítanak minket, amikor nem erről van szó - érzékenynek tartanak.  Ezért a magas elutasítási érzékenységet úgy definiáljuk, mint azt a tendenciát, hogy "szorongva várjuk, könnyen érzékeljük és túlreagáljuk az elutasítást." Ez az elutasításra való hajlam valószínűleg gyermekkorban alakult ki a szülők vagy a környezetünkben mások elutasítása miatt.

Akár különösen érzékenyek vagyunk az elutasításra, akár nem, hasznunkra válhat, ha megtanuljuk egészségesebb módon kezelni az elutasítást. Ez segíthet csökkenteni az elutasítással járó érzelmi és fizikai fájdalmat. Ezeket a stratégiákat használhatjuk a munka elutasításának, a romantikus kapcsolatok elutasításának és a barátok vagy a család társadalmi elutasításának kezelésére. 

A társas helyzetekben sokféle verbális és non verbális reakció történhet egy időben, viszont az alacsony önbizalmú emberek negatív figyelmi torzításuk miatt inkább csak az elutasításra utaló jeleket veszik észre, majd legtöbbször leragadnak ennél a negatív élményüknél és az észlelt vagy vélt elutasítás miatt aggódni, rágódni kezdenek.

Ezáltal megerősödhet az a késztetésük, hogy környezetükben az elutasítás jeleit figyelik, könnyen egy ördögi körben találhatják magukat. Ez a véget nem érő folyamat azt eredményezheti, hogy figyelmi energiájukat és élményvilágukat az elutasítás tölti ki, így a személy az elutasítás elkerülése miatt nem megy bele már olyan helyzetekbe sem, ahol amúgy nagy eséllyel pozitív, támogató élmények érnék.

A negatív múltbeli tapasztalatokon való rágódás beszűkíti gondolataink áramlását, így nagyobb eséllyel fogjuk ismételni azokat a viselkedéseinket, amik már a múltban is elutasításhoz vezettek, és kisebb valószínűséggel tudunk a fontos helyzetekben rugalmasan, kreatívan, akár újszerű viselkedéssel reagálni.

Ne hagyjuk, hogy negatív gondolataink önbe teljesítő jóslatként befolyásolják viselkedésünket.

Összefoglalva tehát, az elutasítás fáj és megelőzhetetlen. Szerencsére van néhány dolog, amit megtehetünk, hogy csökkentsük a fájdalmat, vagy csökkentsük annak időtartamát. Remélhetőleg az itt található tippek neked is segítenek könnyebben kezelni az elutasítást.

A kutatások azt sugallják, hogy az érzésekről és az elutasítás tapasztalatát követő lehetséges következményekről való írás hatékony módja lehet annak, hogy gyorsabban dolgozzuk fel ezeket az érzéseket és túllépjünk rajtuk.

Az elutasítás elfogadása (szemben annak értékelésével vagy leírásával) segíthet gyorsabban csökkenteni a negatív érzelmi válaszokat. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy "lábtörlő" vagy, vagy tolerálsz egy egészségtelen helyzetet. Az elfogadás egyszerűen azt jelenti, hogy elismered és elfogadod önmagadat, a gondolataidat és az érzelmeidet. Ezután az elfogadás helyéről szükség esetén további lépéseket tehetsz.

Bár az elutasítás szörnyűnek tűnhet, egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy hozzáférhetőbbé teheti a pozitív érzelmeket. Ez azt jelenti, hogy a pozitív érzelmek növelésére tett kísérlet - például egy olyan tevékenység végzésével, amelyet élvezel - hasznos lehet.

Az érzelmi távolságtartás magában foglalja az elutasítás elképzelését, mintha légy lennél a falon vagy idegen az utcán. Ha egy kívülálló szemszögéből nézzük a helyzetünket, az segíthet abban, hogy a negatív érzelmek gyorsabban eloszoljanak.

Bízz benne, hogy a másik tudja, hogy számára mi a legjobb. Gondolj csak bele, ha legközelebb te kerülsz választás elé, te is azt szeretnéd majd, hogy tiszteletben tartsák a döntésedet. 

Adj magadnak időt!
Teljesen oké, ha csalódott, szomorú, vagy dühös vagy. Nekem az segít a továbblépésben, ha megélhetem az érzéseimet, és nem pedig elnyomom őket. Ráadásul kevesebb energiát visz el, mintha hosszabb távon érkeznének a feldolgozatlan érzelmi hullámvölgyek. Nekem a mozgás, a jóga és meditáció, ami a legjobban bevált, de bármilyen fizikai aktivitás segít. 

Gratulálj magadnak! 
Mert ez azt jelenti, hogy kiléptél a komfortzónádból és megpróbáltad. Örülj magadnak és annak, hogy adtál egy esélyt a dolognak. Ha nem találkoznál elutasítással, az azt jelentené, hogy nagyon jól elvagy a komfortzónádban és meg sem próbálsz kitörni. Ezzel azonban csak a fejlődés lehetőségétől fosztod meg saját magad.

Légy együttérző önmagaddal szemben!
Ez nem könnyű feladat, főleg akkor, ha te vagy saját magad legjobb kritikusa. Azért veszélyes az önostorozás egy-egy megélt kudarc után, mert ezzel csak a kudarckerülő magatartásnak ágyazol meg, és a visszautasítástól tartva legközelebb meg sem próbálod majd.
Gyűjtsd össze néhány pozitív tulajdonságodat, erősségedet és írd le egy papírra őket. Kezdd úgy a reggelt, hogy felolvasod magadnak ezeket hangosan. Találkozz a barátaiddal, családoddal, olyanokkal, akik között jól érzed magad. 

Tanulj a hibáidból!
Kérdezd meg magadtól, hogy mit tanultál ebből? Mit viszel el ebből az esetből? Mit csinálnál legközelebb másképp? Ha csak azt tanultad meg, hogyan kezeld az elutasítást, akkor már is előrébb vagy egy lépéssel! Kérdezd meg az ismerőseidet, akiknek bízol objektív visszajelzésében, hogy ők hogyan látnak téged az adott helyzetben, van-e bármi javaslatuk. 

Az elutasítást úgy is vehetjük, mint egy iránytűt. Megmutatja nekünk, hogy mit nem szeretnénk és megismerhetjük azt, amit valójában szeretnénk. A legnagyobb elutasításból születnek meg a legjobb iránymutatások