A hétköznapokban megélhető szabadság érzését legtöbbször pont mi magunk akadályozzuk.

A szabadság ugyanis egyéni döntés kérdése. Erre valószínűleg sokan úgy reagálnának, hogy „de hiszen dolgozni kell, mégsem állhatok fel a munkahelyemen, mert én szabad szeretnék lenni”. Szerencsére a mélyebben definiált szabadság nem is egészen itt kezdődik. A szabadság olyan egyéni döntés, amikor merünk önmagunkat felvállalva élni. Amikor ténylegesen a saját értékrendünknek megfelelően, a saját véleményünket felvállalva élhetünk. 

A hétköznapokban megélhető szabadság érzését éppen ezért legtöbbször saját magunk akadályozzuk. Ilyen lehet például a másoknak való megfelelési vágy. Olyannyira, hogy sokszor emiatt képesek vagyunk önmagunkat feladni.

A szabadság egyik lényeges tényezője, hogy ki merjük-e mondani, hogy valamit szeretnénk vagy nem szeretnénk, vállalva azt, hogy ez másoknak esetleg nem tetszik. A szabadság ott kezdődik, amikor már nem adjuk fel önmagunkat és önmagunkhoz hűen tudunk élni. 

Gyakori az is, hogy a problémáinkhoz való nem megfelelő hozzáállás vagy a félelmeink gátolnak bennünket a belső szabadság megélésében. Kinek ne mondták volna azt élete során, hogy „ez lehetne sokkal rosszabb is”? Ez az a mondat, amit a legkevésbé szeretünk hallani, amikor valamilyen gond aggaszt bennünket. Kit érdekel, hogy lehetne sokkal rosszabb is az életünk, ha a mi problémánk olyan nagy és megoldhatatlannak tűnő?
Valójában a negatív időszakok, a félelmek és a problémák megélése szintén hozzáállás és döntés kérdése. Lehetünk dühösek, tehetetlenek, eshetünk önsajnálatba, de ezek hosszú távon nem segítenek. De választhatjuk azt is, hogy az adott helyzetből a lehető legjobbat próbáljuk kihozni.

Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkkal előfordultak megoldhatatlannak tűnő krízisek az életünk során. Tennünk kell azért, hogy ilyen helyzetben, jobban érezzük magunkat. Lehet ez bármilyen kicsi vagy apró dolog, a lényeg, hogy önmagamért tegyem. Ezen felül minden más dologra nekem már nincs ráhatásom, elfogadom, hogy nem irányíthatok mindent, így ezen miért idegeskedjek? Amint ezt tudom, máris szabadabbnak érzem magam. Én megtettem mindent.

A „lehetne sokkal rosszabb is” mondat szelídebb változata pedig a hála. Mert bármennyire dühítő hallani mástól, tényleg van igazság abban, hogy minden lehetne rosszabb. Pont emiatt érdemes arra helyezni a fókuszt, ami jó. Olyan kevesen adnak hálát a mindennapok során, pedig rendkívül nagy életerőt és örömet tud felszabadítani. Én nem elsősorban az anyagi, tárgyi dolgok miatt érzett hálára gondolok, hanem ami még ezeknél is több: hálát érezni azért, hogy élünk. Hányan gondolnak bele csak abba, hogy milyen jó, hogy látunk, hogy hallunk, hogy van legalább egy olyan ember, akit szeretünk és aki szeret bennünket?

Amikor egy rossz álomból felébredünk, többnyire az az első gondolatunk, hogy milyen jó, hogy ez nem a valóság volt. Olyankor tudunk örülni egy pillanatig annak, amink éppen van.

A nehéz helyzetek, problémák mindig az életünk részei lesznek, de soha nem irányítói. Csak önmagunktól várhatjuk a belső béke és a belső szabadság megteremtését, nem mástól.