Emlékszem, mennyire untam és dühített, amikor szüleim gyerekkoromban azt mondták nekem, hogy „Most tanulj, mert nincs más dolgod. Most még könnyű”. Sokat duzzogtam, hol hangosan, hol csendben, de tudomásul vettem, amit mondtak. Szüleimet pedig irigyeltem, hogy nekik már nem kell tanulniuk. Gondoltam, hogy ha majd felnőtt leszek milyen jó lesz nekem, ha már nem kell tanulnom.
Na ez az az idő, ami sose jött el. A mai világban sokkal többet szükséges tanulni munka mellett, mint diákként. Nem lehet egyszerűen nem tanulni. Ha csak a folyamatos technikai fejlődésre, a munkahelyen megkövetelt tréningekre, új eljárási rendekre vagy szabályzatokra gondolunk. A mai világban elképesztően sokat és folyamatosan kell tanulni felnőttként. Talán az egyik legnagyobb különbség gyerek és felnőtt között, hogy felnőttként látjuk a célt a tanulásban. A cél pedig nem más, mint hogy előrehaladjunk a ranglétrán, újra elhelyezkedhessünk, vállalkozásunk fejlődjön.
De hogy miért is nehezebb felnőttként tanulni?
Nehéz rá időt szakítani
Itt igazolódik be, amit szüleim mondtak. Nem a fő feladatod a tanulás, hanem a munka, család és háztartás után jöhet csak a tanulás.
Dolgozol jó esetben napi 8 órát, és közben azon gondolkodsz, hogy a gyerekkel minden rendben van- e az iskolában, milyen aktuális hétköznapi problémát kell megoldani, mi legyen a vacsora, holnapra mit kell előkészíteni, kell- e esetleg bevásárolni, stb. . Ezek után jöhet csak az, hogy leülsz tanulni.
Berozsdásodott az agy
Nehéz újra megtanulni tanulni. Biflázni kell a szakszövegeket, jogszabályokat, fogalmakat. Fiatalon se vagyunk zsenik, de gyorsabban megy a tanulás, mert ráállt az ember agya.
Kifogások, elszántság
Általában, mint mindent, ezt is csak elkezdeni nehéz. Ha belelendülsz, akkor ismét, újra gyorsan és zökkenőmentesen megy a tanulás.
Ezeket átküszöbölve (leginkább a kifogás kezelése miatt), én az alábbi elemeket vezettem be a mindennapjainkba:
- időrendet készítettem, hogy lássam, hol vannak szabad órák. Először a fix elvégzendő feladatokat írtam be,
- családot be kell vonni a feladatokba,
- telefonra felmentettem a tananyagot, így vezetés, utazás, vagy akár főzés és vasalás közben is lehet hallgatni. Azzal is rögzül az agyban valami.
Vannak különböző tanulási technikák, módszerek is, amelyek nekem is sokat segítettek a tanulásban. Néhány közülük:
- 80/20 szabály
Eredményed 80%-a a tevékenységed 60%- ából ered. A tanulandó szövegből meg kell találni azt a 20%- ot, ami fontos. Első oldaltól az utolsóig át kell rágni magunkat a szövegen.
- Elmetérkép készítése
Számomra ez egy nagy újdonság volt, és rengeteget segített átlátni, megtalálni az összefüggéseket, és ezáltal a tananyagot megérteni. Érdemes először a tartalomjegyzéknél kezdeni az elmetérkép készítését. A mondat 20%- a adja a mondat értelmét is. Csak a kulcsszót találd meg. Lehet szimbólumokat is használni hozzá.
- Személyes kapcsolat kialakítása a tananyaggal. Ami annyit tesz, hogy találd meg a tanulnivalóban azt, ami számodra érdekes. Úgy sokkal egyszerűbb megtanulni mindent.
- Használj mozaikszavakat, rímeket, dallamokat.
- Háttérzene használata.
- Szünet tartása tanulás közben.
- 24 órán belül érdemes újra ismételni. Az ismétlésben nagy segítséget nyújt az elmetérkép.
- Az első hónapban az ismétlések számát érdemes hetente elvégezni, hogy ténylegesen rögzüljön az agyban, ne csak rövid időre.
- Hangos ismétlés.
Az egyik fő különbség gyerek és felnőttkori tanulás között, hogy felnőttként látjuk a konkrét célt a tanulásban. Gyerekként, a felnőtt élet elkezdése érdekében tanulunk, felnőttként pedig teljesen más dolgok miatt. Inkább azért, hogy jussunk egyről a kettőre.